Tobber életblogja

...ma ismét volt egy bizarr telefonbeszélgetésem egy vadidegennel, egyébként olvastam, takarítottam, konyhát szelektáltam.

Most indulás inni színházba.

Kikuckóztam a tetőterasz napozószékébe cigivel és olvasnivalóval, tévé felhangosítva, hogy halljam a zenét hozzá, aztán megnéztem a tüzijátékot.

Hogy vidéki olvasóimnak is kedvezzek, fotóztam nektek:

Boldogszer Rékáék elváltak? :O

Az ötgyerekes, jurtában élő ősanya, aki vakon követte férje agyament ötleteit, mindig bezzegelt az életével és követendő mintának állította be magát még problémásabb nőknek?

A meghunyászkodó tűrése még pasiismerőseim zsebében is bicskát nyitott, nahát, hol a példa?

boldogfalva.blogspot.hu

Bár semmi dolgom, de végre egy teljes hét, amikor nem valami műtét-rehab miatt nem megyek be dolgozni.

Eddig utcai tánc, masszázs, három óra tánc ismét, bevásárlás és sok-sok olvasás, pihenés.

A listán viszonylag kevés program, lehetőleg ember- és ingerszegényen, mert ma is kacarásznom kellett egy kicsit sem vicces történeten és a cégnél ez naponta tucatszor előfordul és rohadtul fáraszt 0-24-ben. Ha nem csinálom, rosszabb, bsztatnak, hogy mi a bajom, úgyhogy inkább eljátszom, hogy milyen szupivicces a gyerek, a nadrágelszakadás vagy mittoménmi...

Kavarognak az érzéseim, nem bírok aludni.

Péfia látogatását egész évben vártuk, terveztük a kölyökkel, hetente cseteltünk. Az apja új párja nem nézte jó szemmel, mert bizonyára megrontom (arra elég lett volna egy hét, amikor egy szobában laktunk, mindegy!),ezért bekavart a fiúnál, aki váratlanul szombaton kitalálta, hogy velem mégsem tölt annyi időt, meg utalgatott olyasmire, amit tuti Té kavarásából hallott és hirtelen a jószájízből keserűség lett és erőltetés, ezért javasoltam, hogy akkor talán ne erőltessük. Ekkor persze előjött belőle, hogy mégis kéne, hogy nem akart bántani, de az a kellemes várakozás, programtervek már el lettek rontva. Té büszke lehet, tök ártatlan kis mókákat terveztem neki. Megszakad a szívem.

Szombat este bandáztunk a fesztiválon, remek hangulat, régi szép idők, elsodort a hév, szambát táncoltunk az utcán brazil zenészekkel, táncosokkal, aztán retrodalokat énekelve vonultunk végig.

Hangulat a tetőponton.

Anyu ír, hogy a csoda új okostelefonjára, amiről ő csak óvatosan ír csetet is, nehogy fogyjon a mobilnete (igen, már írtam neki számokat, nem izgatja) apám valamelyik paraszt haverja, hogy nagyzoljon, ő ért hozzá, letöltött valami programot, mire Anyu kikapta a kezéből, már lefogyott a nete. Anyu sírt dühében! :( Ő, aki úgy védi, félti, takarékoskodik vele, most nézhetem át, ez a bunkó mit tölthetett rá, ami leevett többszáz MB-t! Kap plusz netet 700 Ft-ért, de totál kiakadt szegénykém. Nincsenek itthon, majd átnézem. Gondolkodom, hogy én írok az öregnek néhány keresetlen szót. Nem nagy bunkóság, csak elrontotta Anyu örömét a rohadék. És egyáltalán mi jogon nyúl hozzá bárki telefonjához?

Aztán realizáltam, hogy azért nem jön válasz egy új hódolótól, mert törölt az ismerősei közül. He? Végigolvastam a levelezéseinket és semmi nyoma gondnak. Bántó, amikor így szó nélkül eltűnnek emberek. Mondjuk a vádaskodással lelépésnél jobb azért.

24 fok, napsütés, a kedvencem, kifeküdtem volna a teraszra egy órára, megtalált egy darázs. Ő nyert, bejöttem.

Újkolléga nyúz, hogy menjek hozzá vidékre, egyedül van, velem akarna tölteni pár napot. Ráérek, de semmi kedvem megbízhatatlan emberekhez, lásd még T-t, aki valami alibivel lelépett, panaszkodott, hogy őszig nincs ideje a munka miatt, ma egy másik kontinensről(!) jelentkezett be.

Egy hónap kihagyás után lementem 3 órát táncolni, mert rosszabb nem lehet, konzultáltam megszállott Kisfőnökömmel, mit vesz be, ha fáj az ízülete, bevettem előre.

De jó volt!! A szünetben a lányokat szórakoztattam az idei év legbénább randijaival, jó, hogy már röhögve tudok beszélni róluk, akkor nem volt vicces a pasi által visszakönyörgött és újra elcseszett liezon, vagy a koszos körmű, hozzám ne érjen, jaj! De a tánc magávalragadott ma is, sort vezettem, repültem, összenevettünk, éreztük.

Váltottam három mondatot 20éves apjával, nem tudom, a kölyök mit mondhat rólam, de olyan szeretettel fogad ő is, az anyja is!

Nem tudok mit kezdeni Csinikolléga közeledésével, szép, erőlködik, miközben tudom, hogy lenézi a nőket, a pozíciómat, miközben fél, hogy okosabb vagyok, vagy műveltebb, az egyébként tényleg. És azt tudom, hogy beborozva milyen az ágyban. Inkább kerülném, de most lesz egy közös hétvégénk, nekem kell józannal maradnom. (Na nem mintha innék.)

Kezdek berendezkedni az egyedülélésre. Kezdem feladni a reményt egy társra. Unom a hazugságot. Az első benyomásra ítélkezőket. Unom, ha nagyszájúságot feltételeznek és önzést rólam, aki odaadó és meghunyászkodó és napokig elvan az olvasás-főzés-bújás csendjével, sőt, ezt szereti. Unom, ha rossznak gondolnak. Nem vagyok az. Unom az anya-pszichiáter keresőket, akiknek a kapcsolat a saját igényeik kielégítésével teljes, a másik lény csak eszköz, nem érző lélek. Unom a kioktató barmokat. Unom a görcsös, frusztrált, üres szerepet játszókat, a megismert férfiak 99%-a ilyen. Az eltünedezőket, de őket nagyon. A reményt veszik el. Unom, hogy már gyerek mellől ír nem egy, hogy ő akkor, ott és jó lett volna. Hogy ennyien nyüzsögnek és ennyi a komolytalan. Ezek közül kizárólag a szórakoztató egyéniségeket tartom meg havernak is. A lelkes alighuszonéveseket nem unom, de hosszú távon mihez kezdjek velük?
Megfáradtam. Ha az égiek Ba-kat, El-eket küldenek nekem, akkor inkább egyedül.