Lelassultam. Minden estére van valami, de közel sem olyan rémes rohanás minden napom, van időm sütögetni, beszélgetni, szépítgetni.
Tudom, hogy néhányakat sért, hogy nem megyek el táncolni vagy bulizni, sajnálom, fáj.
A jó hír, hogy megszabadultam óriási segédeszközömtől.
A rossz, hogy meg kell műteni.
Hála a mai orvostársadalom nagy részének több alkalommal nem tűnt fel nekik, csak most, amikor emiatt más is sérült.
Néhány jegelést és elég sok fájdalmat megúsztam volna, ha ÖT éve, vagy azóta bármelyiküknek feltűnt volna, amikor konkrét panasszal mentem hozzájuk. És még magamat éreztem nyávogósnak, hogy fájt a sok mozgástól…
Köszi minden érdeklődőnek, akit meg nem izgatott annak nagy pech, hogy eddig végigolvasta a bejegyzést.
:)
