Tobber életblogja

Az évet pszichológussal kezdtem, aki segítségével megtaláltam a mostani terapeutámat (aki egy hónap szabin van, de ez meglátszik, ugye.)

Depresszió és generalizált szorongás. Nem beszéltem róla Kócosnak. Nyilván látta, hogy nem vagyok már hurráhappy, de rákérdezhetett volna. Gondolom, ezt kódolhatta eltávolodásnak is. Tudom, de na.

Meggyőződésem szerint egészen jól funkcionáltam, éltem az életemet, dolgoztam, tartottam magamat egy szürke takonnyal leöntött világlátással, csak bezárkóztam, sokat sírtam, a terapeutám szerint ideje volt a gyógyszernek. Amit nem akartam. Merthogy a klimax az oka, a klimax hormonkezelése, az őrült munkahelyem mind jó indok, csak át kell vészelnem. Lehet megoldást találni majd (egyelőre nincsen) a mindig fájó kekszre, de nincs örömöm az evésben, mert kb. mindentől görcsöl és megy a hasam. Még az IBS gyógyszertől IS. Nincs öröm a mozgásban, mert vagy a testem fáj, vagy összeszedek valami vírust, vagy felfázom ismét. A napozásban, hőhullámokkal. Az összebújásokhoz, hőhullámokkal. A teraszon nem lehetett olvasni a szúnyoginvázió miatt. A nyelvet meg elfelejtettem. Alkoholt nem iszom, a májtumormarkereket jövő héten nézik az elszállt értékek miatt, szóval nem most kezdeném el.

Valójában semmi örömöt nem leltem a hobbimban sem, elkészítettem és fotó/posztolás/mutogatás/használat nélkül vágtam a fiókba.

Az utazásokban is csak alig.

Kócos passzívvá vált vagy talán mindig is az volt, egyébként is én, az öreg dobáltam fel a programokat 5,5 évig, amit 80%-ban megvétózott, nekem meg nem volt kedvem erőszakoskodni (ő sem javasolt mást, pedig nagyon szerettem volna), egy ideje csak netflixezni akart hétvégente, kimerült volt és állandóan bealudt. Megkérdőjelezem az ő pszichés egészségét. 30 évesen, jó egzisztenciával, nem túl agyterhelő munkával, szeretett sporttal és kutyával és barátnővel ok nélkül tűnt fáradtnak.

Visszaolvastam, tavaly nem kívántam Luciánál semmit Kócosról vagy a párkapcsolatról, annyira biztos voltam a szeretetünkben és boldogságunkban. Nekem az ötödik év egy biztosabb, mély szeretetet hozott.

Neki a számomra váratlan szakítást tíz nappal azután, hogy ölelgetett, covidosan sem hagy magamra és ápolni fog. És ő nem a nagy szavak embere volt, valóban ezt akarta. Majd lazítani. Majd folytatni. Majd sírt, hogy nem tudna kiengesztelni. Megkértem, hogy ne inogjon, ne csiki-csukizzon, ne keressen. Nem keres.

Félek, hogy 2024 nem lesz vidám, de 2023 sem volt az.

Meghalt egyik nagybácsim, akivel megbeszéltük karácsonykor telefonon, hogy a betegségek miatt majd húsvétkor találkozzunk.

Kedvenc nagynénim magáratalált, de aztán jött a sokk, a végrendelet igazinak tűnik. Végülis 60+ év házasság után érdemes kicseszni azzal, aki gondoskodott rólunk.

Meghalt egyik kreatívos társunk. Épp nyugdíjba ment, szépen lefogyott, készült az izgalmakra. Meg sem találták a primer tumort, annyira későn diagnosztizálták.

Meghalt három ismerősöm apukája idén.

Egyik ismerős férje.

Egy kedves régi telekszomszéd néni, akihez átlógtam, amikor már nem bírtam a szüleim marakodását.

Nagyika 2022 végén halt meg, az is kiborított, tartottam magamat, de egy éjjel Kócos horkolásától nem bírtam aludni és minden idegesített, akkor bőgtem el magamat talán először az éj közepén neki, hogy meg sem kérdi, hogyan élem át, mit érzek. Szegény, talán rosszabbul érezte magát ettől, mint én. Nem vagyok egy dramatizáló alkat, de ott minden fájdalmamat rázúdítottam. Nagyikának nem ilyen öregkor járt volna.

Farkasréten méregdrága egy dupla sír, ezért nem váltottuk meg újabb tíz évre nagypapa és második felesége sírját, hanem egy szertartással őket is elszórattuk oda, ahová Nagyikát. Igen, most már együtt vannak, akárhogyan is.

Apu lelkiállapota és memóriája kitűnő, hála a gyógyszernek, de a Pakinson Steele-Richardson-Olszewski szindróma fizikai tüneteire nem hat, alig bír bottal is haladni, nem tud lehajolni, kádba lépni, elesett többször, félrenyelt és mentő vitte kórházba a villamosról, a nyelvét sokszor kinyújtva tartja. Sajnos ez nem fog javulni. Ennek tudatában a háziorvosunk meghosszabbította a jogsiját, havonta vezet is a környéken. Úgy, ahogy. Megesett, hogy Anyunak gyanús lett, nem ért haza: zavartan állt a garázsban, hogy merre is menjen és mit is akart csinálni.

A többi csak érintőlegesen:

A kocsival mindenféle gond volt, egy fél vagyont ráköltöttem

Feladtam az esztétikával folytatott, kezdetektől vesztes harcomat és az egész tetőteraszt behálóztattam, azóta végtelen nyugalommal zárom ki a macskát órákra bambulni, kopog(!), amikor be akar jönni

A macska öt éve van nálam. Kócossal is volt ötödik évfordulónk, most hót hülyének érzem magamat, hogy hittem többen. Életemben először voltam biztos abban, hogy egy férfi szeret. Haragszom magamra, hogy én nem mutattam ki felé jobban, szebben

Jártunk zseniális színdarabokon. Tánckarneválon. Néztünk grúzokat a Margitszigetin. Meg ott Cotton Club Singerst is. Egyiket sem Kócossal

A Budapest Parkban Katona szülinapos táncdalfesztiválon. Imádtam. Oké, azt Kócos nem

Tiniként a Gunst csak az utcáról hallgattam, végre jártam koncertjükön. Nagyon vágytam rá, talán a legjobban. Pontosan azt kaptam, amit elképzeltem. Csak rohadt öregnek éreztem magamat. És Axlt

Jártunk céges elvonuláson világvégi csendes környezetben és jó levegőn. Mélynyomókkal és cigifüsttel

Volt Pesten is több, azokat én szerveztem, élveztem, idén minden rendezvényem jól sikerült

Jártunk tizenpáran csajok Olaszországban, a Comói-tónál, a környéken. Ott rányomta a bélyegét a hangulatra az egyik lány pszichés baja, rém ijesztő volt. És pont rám volt kattanva, nem bírtam menekülni, hetekig nyomasztott utána, mert én hülye mindenhez jó arcot vágok. Egyikünk megkérte utána, hogy ne keressen minket

Jártunk Kócossal Prágában. Romantikus, bár sokadszor járok ott, ő meg nem igazán élvezi az utazásokat

Jártunk Kócossal Mykonoson. Végtelen nyugalom, szépség, szuper hotel a tengernél, ott egyik este olyan rettegés fogott el, hogy mi lesz velem, ha Kócos elhagy, hogy éjjel a vitorlásokat nézve sírtam titokban. Nem is értettem, jele nem volt. Utána két hónappal elhagyott.

Jártunk Kócossal olasz főzőesten, megtanultunk mindenféle házi tésztákat és szószokat. Mire megérkezett a tésztakészítőgép, szakítottunk. Ki sem csomagoltam azóta sem, nem bírom. Az air fryer kiegészítőket sem.

A hobbim legjobb arcai elhívtak egy medencés házba a Balcsihoz, imádtam a békét, csendet, nevetéseket. Szinte jól voltam. Ja, csak vízőrültként már nem tudok medencében fürdeni vagy vizes fürdőruhát elviselni a klimaxtünet egyike miatt

Onnan felugrottam Pestre, mert a szülinapi kertipartimat tartották, majd vissza, majd vissza

Jól megbeszéltük, hogy sűrűbben találkozunk, de nekem kezdett sok lenni az emberi kontakt. Nekem...

Társasoztunk. Több körben, van új kedvenc játék, néha elgondolkodom, hogy nem vagyok-e pszichopata, amilyen jól megy nekem (nem)

Jártunk háromszor a vidéki panzióban, amit teljesen elfoglalunk a hobbis nőkkel

Babáztunk cukisággal. Közben Té folyamatosan sértegetett, amit azóta sem értek, de nem jókor talált be. Meg hogy minek jön a nekem kell gyerek dumával. Legyen neki, ha akar, engem boldoggá tesz másokéval játszani

Aput többször levittem a telekre, metszettünk vagy sírt rendeztünk, nem bírta két óránál tovább

Fáradtan leült cigizni és megkérdezte, hogy én ezt a telket valóban nem akarom-e. Nagyon fájt, mert neki szerelem és lassan összeomlik, de nem

Ismerősökkel összefutva olyan volt, mintha búcsúzna

Aztán rendeztek egy jubileumi eseményt, ahol ő volt az egyik díszvendég, mint a falu jelentős és szeretett emberének a fia. Szép istentisztelet, díszebéd, prominens emberek, ezer éve nem látott ismerőseink, imádtam

Nagyika hagyatékija is megtörtént, visszautasítottuk az örökséget a bolond nagybácsi kedvéért, ne kerüljön utcára (az adóssága így is hatalmas). Szerintetek megköszönte?

Kértem, hogy másik oldallal családozzunk karácsonykor, de ne legyen trakta, mindenki hozza a megmaradt sütit és kész. Volt, élveztem, a legjobb napom hetek óta. És a fiú unokatesóm és a keresztfiam is kreatívkodtak nekem ajándékot. Na, én ennél jobban kb. semmit nem tudok értékelni.

Az egészségem pocsék, a stressztől kb. laposra csikorgattam a fogsoromat, mutogatta a mintát a doki. Négy fogamat törtem le idén.  De a nőgyógyász eredményeim jók, már csak fél évente kell menni, sosem volt ennyire szép a leletem. Rábeszélt az intim tornára, hát nekem ehhez nincsen minden nap türelmem, néha gyakorlom.

Egy rovarcsípésem úgy elfertőződött, hogy tenyérnyi lila folt és hatalmas duzzanat miatt ab-t kellett szednem rá, ősszel ismét egy két hétig tartó hólyagos csípés termett rajtam.

Először voltam covidos, ami végére ki lettem dobva, pedig el sem mesélhettem, milyen izgalmas egy kolbászos-fokhagymás-paradicsomos tésztát gőzölgő víz illatúnak érezni...

Éreztem viszont a brunchokon az illatokat, azok jók voltak. Újrakezdte a tanítványom és meg tudott nevettetni. Jártunk Mérő László AI előadáson, meg jónéhány napom elment AI szórakozással.

Rákaptam egy régi hobbim workshopjaira, meg ott bandázásokra. Tanultam új hobbit is egy régire alapozva, csodaszép, 4 óra a kiemelkedően gyors tempómban úgy 1,5 négyzetcenti, sosem fejezem be

Gyorsított újrakezdőn online végigpörgetjük a spanyol nyelvtant, jön vissza fokozatosan, bár már nincs annyi tűz bennem a lecke és tanulás iránt

Nem tudom, mit várhatok 2024-től. Apu egészségromlása várható. Anyunak maradjon meg!!! A munkám tönkretett, de annyira, hogy többé nem akarok semmit dolgozni. Lehet, hogy megpróbálkozom az anyacég nyugalmasabb lehetőségeivel, de az iroda is szörnyű helyen lesz, inkább nem is mennék oda. Meg úgy sehová.

Mozogni kéne, de egyelőre a tegnapi öt perc jóga volt a maximum, amikor is alkartámaszos térdelésben a cica boldogan alámfeküldt, a kajaimra szétterítette a négy mancsát és boldog volt, hogy végre játszunk. Ráfeküdtem és hallgattam a levegővételét. Ez maradhat, de ennél asszem több mozgást várok el magamtól.

És már tudom a mércét, ha akarnék még valaha kapcsolatot. Senki nem hordozott így a tenyerén, mint Kócos. Nyilván, egyelőre Kócost akarnám vissza, de ennek sem jele, sem értelme nincsen. Pedig ha hívna, buta fejjel rohannék.

De nem is akarok új kapcsolattal nyűglődni, nem vágyom semmilyen formájára.

Szedem az antidepresszánst, leszedál a két szorongásgátló, nem tudom, hogyan pörgök fel a januári céges káoszra.

Örömforrást kéne találni, de nincs sok ötletem. És rettegek a névnapomtól, még mindig a fejemben a terv. De közben nem tehetem meg a szeretteimmel. De miért kell mindig másokat előtérbe helyeznem??

Végtelenül hálás vagyok a leveleitekért, a biztató szavakért.

Ugye mindenkinek válaszoltam??

Kócost megkértem, hogy ne jelentkezzen, nem jelentkezett. Lehet, hogy egyébként sem. TCsV közbe akar kavarni, hogy ráír, milyen makacsak vagyunk, de nem látom értelmét. Ha már nem úgy szeret, ha már nem tudná szerinte helyrehozni, ha más oka van, mindegy is.

Haragszom rá. Váratlanul hozott helyzetbe, sosem jelezte, hogy gondja lenne. Sőt. Utolsó percig hittem, hogy imád. Bármit meg tudtunk volna beszélni.

Felugrott egy fb hirdetés, hogy a 25 éve edzője tengerparti tábort szervez pár hét múlva. Azonnal beugrott, ezt nem merte volna elmondani?? Áh, ez nyilván nevetséges.

Szedem a gyógyszereket, amiket a random neten talált pszichiáter egy gyors felvázolás után felírt, de nem hat. Leszedál, fekszem és halasztgatok.

Nem akarok élni.

A legnagyobb bunkóság a szeretteimmel, ha karácsonykor ölöm meg magamat, egy csendes januári napra tervezem, a névnapomra.

Akárhogy is agyalok, nem látok kiutat. Tervem már nincs az életben, öröm sem hosszabb ideje. A klimax, meg a felborító hormonpótlás évek óta nem változik, igazából ebben a helyzetben örülök is, hogy fáj a keksz, legalább nem hiányzik.

Két hete szinte nem eszem, egy FÉL kiló ment le. Azért udvariasan pofáncsapnám azt, aki nagyképűen papol a kalóriadeficit=fogyásról. Tartalékoljon a szervezete úgy, hogy fel nem tudja szabadítani az energiát, csak szorgalmasan elraktározni.

Té dobálja a programokat, de ő alapból le szokott húzni mostanában. Elmentem táncolni, olyan hányingerem volt, hogy mindenki megölelgetése után hazamentem. Tegnap nem mentem el egy még Kócossal tervezett színházba. Az évzáró kedvenc táncra sem bírtam elindulni.

Az online spanyolt élvezem, három tanítvány lenne, de egy sosem ér rá, így ketten pörgetjük a 90 perces párbeszédeket, életem egyetlen szellemi kihívása. Szégyen, mennyit felejtettem, de a tanár rugalmasan alkalmazkodik a szintünkhöz.

Meg a brunchot a Papírkutyákkal, az jó, főleg ha ugyanazon a helyen vagyunk!

Szabim alatt bementem a kollégákkal egy ünnepi ebédre, ottragadtam beszélgetni 4 órát (munkaidőben nem tudunk beszélgetni, mert rögzíti a figyelőszoftverünk az improduktivitást).

Ünnepek, család, gyerekek, örülök, hogy láthatom őket, én vagyok ugye a vicces-jófej rokon, megpróbálom megjátszani. Egy előszilveszteri házibuli elmarad covid miatt, egy táncos valamire hívnak, de ott alapból is unni szoktam magamat, átjön egy régi tanítványom fejlődni, szilveszterkor meg vele és TCsV-ékkel leszek. Köszi Bé és Gé, hogy nem akartatok aznap egyedül hagyni! És köszi mindenkinek, aki ajánlotta, hogy átjön, vagy hívhatom bármikor!

Nem tudom, mit tegyek magamért.

Felfogadtam egy takarítónőt, mert a maximális kevés energiámat beletéve sincsen erőm a rendszeres súrolgatáshoz. Kéthetente átjön majd, megcsinálja, amit kérek, havonta egy karton cigi áráért. (Ott tartok, hogy 20 000 a karton cigi, ugye?) És itt megállt az önsegítés. A munkámhoz két éve hozzácsaptak egy havi 4-5 ügyes feladatot, ami hónapok óta 12-15 és most szóltak, hogy egy hiba miatt akár 600(!!!) megkeresés is jöhet, amit vizsgálnom kell. Hatszáz. Miközben két poziban dolgozom. A főnököm főnökének asszisztense 20 év után adta most fel és átpályázott. Én az új gettókörnyék irodaházába sem szeretnék menni, úgyhogy munkakeresés is kilátásban. Nagyon hiányzott. Semmi nem jó.

Köszönöm a leveleiteket. Nagyon. Nem is tudjátok, mennyit jelentenek. Engedjétek meg, hogy 1-2 nap múlva válaszoljak, nincs erőm

Nem vagyok jól.

Eddig sem voltam. Aztán még covidos köhögtem, amikor írt Kócos pénteken, hogy itt áll a ház előtt. Utálom a meglepetéseket, tudtam, baj van.

Hogy ő már nem úgy érez, mint régen és alig bírtam kihámozni a bőgéséből, mit akar, rákérdeztem, hogy szakítani?

Hát, akár azt is, nem tudja. De igen. Vagy nem. Majd öt órát bőgött, hogy ő hogy szeretett, én meg életemben először mondtam neki, hogy szeretem, és hogy szerintem hatalmas hiba, mert kincset dob el, a kapcsolatunk ideális volt.

Tudja.

Többször is megjegyeztem, hogy sajnálva, de elfogadom a döntését, de akkor schnitt, nem lesz többé semmilyen kapcsolattartás. Látnotok kellett volna a fejét. De hát ő tartani akarja velem! Nem is értem, hogyan képzelte. A csiki-csukiban én mennék tönkre.

Úgy érzem, én beszéltem bele, hogy akkor ez végleges, ő csak lazítani akart.

De akkor mégis próbáljuk meg, csak ő nehezen egyezteti össze a sok munkát (nem fontos ember, csak balek), napi két óra ingázást autóval át a városon, a családot, meg engem. Értsd: mamahotelben él egy nagy ház kisszobájában, ahol szüleivel és testvérével van minden este, heti négy edzéséből kettőre a nővérével jár, bevásárolni, filmezni és ruhát venni anyával, most hétvégén is három közös családi programjuk van és félt, szerinte megsértődtem volna, ha felgyógyulván nem azonnal találkozunk.

Rendben, én meg még nem is akartam találkozni vele, ne fertőzzem meg.

És akkor inkább mégse szakítsunk szerinte (én meg csak néztem távolságtartóan, nem fog sírni látni, vagy könyörögni, vagy sajnálni, nem alázkodom meg, szóval ezt magában zongorázgatta le), megoldja, jön ekkor, meg akkor, meg is beszéltük a következő randit és a két ünnep köztet.

Tesója (ha ő egyáltalán, de eddig csak egy hazugságon kaptam rajta 5,5 év alatt, az is csak eltitkolása volt egy koncertnek, szóval na) hivogatta, merthogy nekik volt programjuk.

Elküldtem, hogy majd jön vasárnap.

Erre hív bőgve makogva szombat reggel, hogy most meg már annyira megbántott engem (nem, nem sírtam, nem is láthatta), hogy már nem fogja tudni jóvátenni. Mondtam, hogy elfogadom, de akkor ennyi, törlöm fb-ról (nem töröltem) és a kapcsolatunkat nagyon, de őt nem fogom sajnálni, hogy sír. Sok boldogságot kívántam neki.

Szóval véget ért 5,5 év iszonyatosan szép kapcsolat, tisztelet, figyelem, soha egy veszekedés.

Nekem ő ideális volt. 250+ hétvége, meg hétközbenek, nyaralások, koncertek, nem akar még gyereket, családot, én már nem akartam együttélni senkivel, a klimax miatt a vágyaim is fogyóban szerencsére. Tinder szeretőnek indult, csak aztán belémzúgott. Én meg abba, amilyen szeretetnyelven foglalkozott velem.

30 éves most, totál az anyja/toxikus nővére befolyásolja, nincsenek barátai, tulképp saját akarata sem. Ő ezt nem látja.

És innen nem is fog kitörni, életében nem vitt még a kisszobájába nőt, a mai nőknek meg vannak igényeik! Csak valami milf fogadja be talán.

Amiért semmit nem értek, hogy amikor tíz napja lebetegedtem és hazaküldtem, nehogy megfertőzzem, akkor még csinált egy gyümölcssalátát, rendbehozta a konyhát, elmosogatott és ölelgetett, hogy maradni szeretne ápolni engem.

Akkor most mi változott??

Szeretem, nekem ő volt az utolsó pasim. Őt sem akartam már, csak a gyengédség és figyelem levett a lábamról.

30 év pasizása után mondhatom, ha ő az első, akkor a többi bántalmazó, megcsaló, cselédségben tartó, stb. férfinak utat sem engedtem volna.

Sajnálom Kócost, ez a mamahotel szitu, amiből nem is akar leválni, nem akar külön költözni, lakást vagy gyereket, ahogyan az anyja ölelgeti, hogy vele marad örökre, megmérgezi.

Én nyilván azért jöttem össze vele, mert nem kell összeköltözni egy 17 évvel fiatalabb pasival, mert a korosztályom nagyja vállalhatatlanul nem százas, meg volt szavam a kapcsolatban, úgy fogtam magamat vissza, hogy az ő szava is lényeges maradjon. Nagyon figyeltem, hogy legalább nálam férfinak érezhesse magát!

Tökéletes teste volt, szép bőre, szemei.

És a világ legjobb embere.

Agyaltam, lehet-e neki más, de kéthetes szakállal, ami foltosan nő és rém ápolatlan kinézetet ad, lenőtt, zsíros hajjal, lukas pólóban (brrr) jött át, nem hinném.

Sosem szerettem ennyire férfit. Sosem szeretett ennyire férfi. És már nem is engedek közel többé senkit.

Zuhanok. Üres minden.

SOS kértem időpontot az épp lepasszolni látszó terapeutámtól, kértem orvoshoz időpontot, nem halasztom tovább az antidepresszánst, meg semmit.

Azt hittem, mi még évekig együtt maradunk.

(tobnlc jahú.kom-os a címem, ha valaki kommentálná. Tartsatok szóval, légyszi, mert megőrülök!)

Azt meséli Laci, a zöldségesem (mert nyíííílván mindenkivel eldumálgatok), hogy az elmúlt 1-2 évben rohamosan zuhan a vásárlói pszichés állapota.

Türelmetlenek, elégedetlenek, rosszkedvűek. Legutóbb egy nő ordibált vele, hogy miért nincsen magyar eper. November közepén.

Laci diplomatikus kereskedő, de ez még őt is felhúzta.

Lacit szeretjük, ha délelőtt megyek a tízórai kis gyümölcsömért és megemlítem, hogy még jövök délután a szokásos szüleimnek bevásárlós körre, akkor nem hagy fizetni, ráérek délután egyben. Ha nem ő van ott, bemondásra elhiszik az összeget. (Számolgatom, mire költök, az egyik legnagyobb költésem a zöldség-gyümölcs. De ezen soha nem akarok spórolni. Ergo fontosabbnak érzem a pszichiáternél :D)

Ja, a 38 alatt megfelelő májértékem 174 és mivel nem vagyok alkoholista, sőt, ezért elég gáz önmagában, nem fogok még antidepresszánssal is ráterhelni. A héten megyek ezzel belgyógyászhoz.

Hiányzott.

A pszichológusom szerint nagyon szarul vagyok. Mindig is nyitva tartotta a lehetőséget, de most konkrétan megkért, hogy egyeztessek egy pszichiáterrel és kezdjünk el gyógyszerezni, mert nem vagyok jól. Szerintem a stressz, a klimax, meg a hozzá csapódott hormonkezelés cseszi el az életemet, az meg remélhetőleg már csak 1-2 év, de meggondolom. Nem hiszek a szőnyeg alá söprésben és mindig is féltem, hogy függő és kiszolgáltatott leszek. Beleegyeztem, hogy ha tb alapon tud valakit, elmegyek hozzá átbeszélni. Na azok az ismerősei persze pooont nem érnek rá, de öt orvost is átküldött, akik „pár alkalom” magánrendelés után felírnak gyógyszert. 50 perc 30-35 000 forintért.

Hát én csóró is vagyok, meg a pofátlanság csúcsa ennyi pénz gyógyszerfelírásért, miközben másnál járok terápiára, úgyhogy megköszöntem a lehetőséget, amire egyébként sem akartam igent mondani.

Ettől még szarabbul vagyok.

És a színházunk is elmarad.

Közben azért van életem.

Meglepően sokat főzök-sütök, mióta air fryerem van.

Kócossal a szokásos, tegnap mondjuk fél nyolckor aludt be, de addig kedves volt (én hajnali egy körül szoktam elaludni, addig kellett csendben maradnom, pedig a csütörtök a takarítónapom).

A macska übercuki és elképesztő dumagép, ez mondjuk hajnali ötkor nem akkora móka. Hangos nagyon. De amúgy vicces, ahogyan ezer hangszínt próbálgat, sikongat, vonyít meg tibeti torokénekel.

Jártunk ismét remek színházban és Hajduk még mindig szexi, jártunk mesterséges intelligencia előadáson, mert nagyon rajta vagyunk, jövő hétem kezdődik az online spanyoltanfolyam, hogy a maradék mozsák frissüljenek a memóriámban, beiratkoztam intim torna online gyakorló órákra, mert az ösztönöz.

Igénybe veszek mindent az egészségbiztosítómnál, ma reggel leégették a fibrómáimat (negyvenet, aú!), lesz csontsűrűségvizsgálatom és belgyógyász-vérkép-ekg-m.

Viszem aput a telekre és a temetőbe és két ismerőséhez is beugrunk holnap, hosszú nap lesz, aggódom, bírni fogja-e (én vezetek, nyilván, de akkor is).

Van még három színházjegyem idénre, egy jövőre, megyünk a csajokkal az idei harmadik vidéki elvonulásunkra, még két workshopra jelentkeztem, egy társas is szerveződik a cimbikkel.

Megtoljuk bent az év végét egy állófogadás szervezésével és egy 100+ fős rendezvénnyel, részt veszek egy fél napos céges fórumon, év végi zárás pánik, ezer feladat, aztán hat hét múlva két hét szabi. Semmi terv nincsen az ünnepekre, beteg nagynénik félnek a cseppfertőzésektől télen, gyerekek elutazgatnak, talán egy évzáró maratoni táncra idén is elmegyek (tavaly egész éjjel mindkét lábam végig görcsölt utána, kafa hajnalban félálomban a nappaliban körözni, hátha kiáll, DE az állóképességem még jó), szilveszter Kócossal, végre kis nyugalom…

TLDR nem érdemes jónak lenni.

Feláll a szőr a hátamon a családomtól.

Az volt a közmegegyezés, hogy a három, 80 körüli lánytestvére retteg a fenyegetőző nagybácsitól, ezért mindenki utasítsa vissza Nagyika hagyatékát, legyen nagybácsié, mert különben magunkra vonjuk az idegbetegségét. Szokott fegyverrel is, meg hogy busz alá lök mindannyiunkat. Remek taktika, ajánlom mindenkinek, beválik.

Nos, visszautasította a három lány, én is nagy morogva, mint Anyu leszármazója, megvolt a hagyatéki tárgyalás, nyilván egy köszönöm nem jött a nagybácsitól, hogy lesz hol élnie, lemondtunk fejenként 15-20 millióról, amennyi pénzt én már soha nem fogok megtakarítani.

Majd a még nem nyilatkozó unokatesóim utólag(!) bejelentették, hogy ők nem írnak alá semmit, harcbaszállnak, kikérik a részüket, ergo közös tulajdon megszüntetése, per, árverezés, hajléktalan lesz nagybácsi és három alkoholista lánya, begorombulnak megint, ilyenkor mindenkit üldözni kezdenek válogatás nélkül.

Baszki, ha szólnak a tárgyalás előtt, én sem mondok le, vagy a nagynénéim sem!!!

Hát, így nem lesz béke, retteghet újra mindenki. Nomeg örökség sem.

---

Nagynéném az elhunyt férje váratlanul előkerült végrendeletéről nem kap infókat sehonnan, totál kivan. És esélyes, hogy az az unokahug az ő egyszeri örökhagyásába is belekavar majd hamis(?) végrendelettel. Elképesztő gerinctelen emberek vannak.

Most olyan, mintha anyagias lennék, pedig a családi örökségünkről írok, és le is mondok róla, ha az békét szülne. De nem, a háború így is folytatódik, én meg oltári nagy balek vagyok.

Az életem.

Hányok a szent család példabeszédektől. És továbbra is áldom az eget, hogy nincsen férjem, testvérem és gyerekem. És majd lentről vagy fentről fogok röhögni az én örökségemen marakodókon.

Viszlát Nagyika hagyatéka. Visszautasították a lányok, nem harcolnak az öccsükkel.

Összefoglalom az élet lényegét: ha becsületes idióta vagy, akire támaszkodhat a családod, fizeted az adódat, számládat, támogatsz elesett macskákat, jóban vagy az öregekkel az utcádban és próbálsz a társadalmi elvárások szerint élni, akkor egy örök balek vagy.

Ha nem dolgozol negyven éve, lopsz, többmilliós tartozásokat gyűjtesz össze és még neked áll feljebb perelni, amikor te nem fizeted meg, anyádnál élősködsz évtizedekig és eladod az ékszereit, ruháit, ellopod a számlákra odaadott pénzeket és a kutyád xarában élsz, rokonokat fegyverrel fenyegetsz, akkor kapsz egy hatvanöt milliós lakást a sorstól.

Ja, pozitív naplót kell írnom naponta. Hálanaplónak nevezik, de véleményem szerint annak nincsen fejlődésértéke, ha a tőlem független dolgoknak örülök. Én annak szeretnék örülni, hogy újra képes vagyok mondjuk olvasni, csempét lemosni vagy sétálni menni, szóval amit én képes vagyok újra megtenni. Persze azért örülök a szép ősznek. A pszichológus leokézta az Aktív Listát (biztosan örül, hogy megkérdőjelezem ezt a háladolgot, de rábólintott, nekem a tevőleges jobblét a célom. Messze vagyok.) A vicc, hogy erős telefonfüggésemet mobilappal egészítem ki, a másik opció a füzet-toll, de 38 négyzetméteren hetente fél kukányi szelektálás mellett is elúszom a kupiban, ha egy napig nem figyelek, nem kell több kacat.

Egyébként volt egy jó napom két hete, szombat reggel betaxiztam (a bkv-zás még nem megy) egy workshopra, ahol véletlenül a csajos elvonulásos szobatársam mellé ültettek, végigvihogtuk, meg nyilatkozatot tettünk, hogy legközelebb viselkedünk, majd amíg az ismerős oktató kiment, átírtuk a szöveget. Aztán maradt másfél órám és öt kilométer séta a következő workshopra, szóval az őszi napsütésben átsétáltam a körúton Nagypapám egykori háza előtt, a környéken, ahol éltem, hídon, majd kis utcákban bolyongtam. Vettem ételt, de annyira pis@szag az egész belváros (ezért költöztem el anno), hogy nem bírtam enni. Azt hittem, puccos Újlipótváros kimosakodta már magát a hugyszagból, megdöbbent, hogy erre nincsen igény, vagy legalább az éttermeknek 1-1 slag, hogy fellocsolják (lehet, Anyunak igaza van, hogy bezzegrégen a házmesterek reggeli első dolga, a járda fellocsolása zseniális volt).

A másik tanfolyam egy új technika, aminek az alapjait 40 éve ismerem, szóval amíg a többiek a fele művön kellett dolgozzanak, én meg látványosan unatkozva várogattam, dolgozhattam mindkét oldalon és így is gyors voltam, meg szerintem ügyes. Még van vele úgy 30 óra munka, de addig is jól szórakoztam, amíg a 2 négyzetcenti elkészült négy óra alatt. :D Nem ebből fogok megélni.

Kócos értem jött, szeretek este a városban autókázni, még ha nem is én vezetek. Szóval vannak néha jó napok.

A cicám anyukája meghalt, beteg lett. 9 évesen még fiatal. És gyönyörű volt…

Amikor a főnök kishölgyét hülyére kíméljük, ezért nekem kell (egy újabb) feladatot megcsinálnom, majd egyik középvezető kijelenti, hogy ő nem adja meg nekem a számokat, mert érzékeny adatok (tíz nem tartotta annak) és minek kell a vezetőnek (aki szintén nem főnököm, merugye mindenki csicskája vagyok), kérjek indokot, majd a vezető ordítva káromkodva elküld mindenkit az anyjába nekem, hogy ehhez joga van én meg postáskodom ide-oda, főnök ribijének főnökét bevonva, hogy segítsen már, aki konkrétan leráz, pedig én aztán igazán ritkán kérek segítséget és akkor is lexarnak, szóval bőgök, mert egyszerre vár még három kivizsgálás, négy napi adminisztrációelmaradás, külföldi utak szervezése, évvégi vacsi 100+ fős intézés és egy 50 fős állófogadás a legnagyobbakkal, amiből már 70 fő lett és állítólag segít nekem valaki infókkal, aki viszont két hétig szabin van, nekem meg elfogyott az idő, válaszokat meg nem kapok, kinek, milyen szöveggel terveztessek oklevelet, ami még grafikus, nyomda és sehol nem állunk. Plusz még a saját munkám, számlakönyvelés, naptármenedzselés, IT-ssal cseszekedés, SAP inboxok szelektálása, nyomtatványok küldözgetése, szkennelések, postázások, iratkeresések, beszerzés, taxicsekkek, unalmas megbeszélések, nyilvántartás vezetése, negyedéves statisztikák angolul. Könyöklőasztal van.

Kollegina anyukának három évet kell várni a pesti kórháznál csípőprotézisra. Miközben vezettem a csili-vili Puskás előtt, dühömben elbőgtem magam. Ott rohad a jövőnk és a szüleink megbecsülése…

Kiderült, hogy amikor anyacégünknél felszabadult egy pozi, engem akartak beajánlani, mint legalkalmasabbat. Csak jött egy protekciós. Aki azóta sem muzsikál jól. Hát hajrá.

Szüleim a házuktól 100 méterre láttak három élő patkányt. Gazdag kertváros. Köszi, hogy a Bábolnát ellehetetlenítettétek!

Október 17-én is szúnyogom van, múlt héten kettőt nyomtam agyon, ma is megcsípett, fél éve vakarózom a csípések miatt. A teraszon még mindig nem lehet megmaradni.

Hol a fszomban az adópénzünk????? Ja, Tóth Gabinál.

Nagynénim nyugiban várja a hagyatékit nagybácsi után, sem gyerek, sem testvér, mire előkerül egy unokahug végrendelettel! Kb. húsz éve nem volt egymástól távol 5 percre sem a férj-feleség, hogy ilyet megírjon, és nem is olyan ember, aki a háta mögött kicseszett volna nagynénivel. Az unokahug meg ott sertepertélt az özvegy körül. Ha valódi, hogy volt képe? Ha meghamisították, hogy volt képe?

Ja, Nagyikának 11 hónappal a halála után lesz hagyatékija, öcsi kavar, nővérei kivannak.

Nagyon boldoggá tesz, hogy nincsen férjem, gyerekem, testvérem. Ez a potyalesés gyomorforgató!

Utálom az embereket. A macskám és a kreatív dolgaim mellett akarok meghalni.

Szüleimmel, majd exszel éltem egy társasházban, ahol egy cuki tízéves szomszédgyerek rám volt kattanva, állandóan görkorizni kellett járni vele a környékbeli utcákba…

Most ő műti Kollegina anyukáját.

---

Egyik hétvégén ünnepi alkalom, ahol nagyapám évtizedekig szolgálta a közösséget, megemlékezés, ezüst plakett, hatalmas csokrok, mindenki szeretettel beszél róla, nagymamámról is. Egyik iskolaigazgató rendszerint mamámat emlegeti a szakmai felszólalásaiban, úgy tiszteli. Szóval emlékek, gyerekkor óta nem látott kedves ismerősök, öregek, bottal, meghatódva pityeregve.

Leülök a fogadáson keresztanyám mellé Kormányzati Fontos Embert meghallgatni, ülésrend, roskadozó tányérok. Folyt.köv.

Emlékeztek Öcskösre? Régi haver a főiskoláról, felváltva zúgtunk egymásba, sosem egyidőben. Ahogyan az anyja és én apám 60 éve. Elsodort az élet, aztán összehozott 18 éve, romantika, piknikek, majd miután bejelentette, hogy hozzámköltözik, másnap reggel megjelent a munkahelyem előtt, hogy bocs, mégsem. Mivel időre rohantam, esélyem sem volt öt percet beszélni róla. Padlóra vágott pár évre. Apám megtalált, hogy a srác szülei elmondtak mindennek, hogy kikészítettem a fiukat, ami mondjuk meglepő volt, hisz ő dobott sokadszor, én őt sosem, de feszkó sem volt, csak nála más nők. Ergo hazudott otthon. Én meg letojtam, ki mit gondol, sosem látom őket többet.

Hát összefoglalva egy gerinctelen alak volt.

És akkor a fogadáson kit ültetnek velem szembe? A srác anyját.

Kedvesen elbájcsevegtünk, megdicsért, hogy sokat változtam (=felszedtem 25 kilót a 25 év alatt), de még mindig szép vagyok (=nem, csak sminkeltem), aztán sikeresen elvonták mindkettőnk figyelmét mások.

Alig volt kínos.

Egyébként végre Anyu is lejött, apám hálás, hogy a telekre is átvittem kicsit, azóta hallgatom a köszöngetéseit, tényleg örül.

Jók:

Négy éjszakás nyaralás egy görög szigeten szezonutóban. Béke, medence, tenger, ékszerdoboz kisváros, cuki helyiek, isteni ételek, nyugis Kócos. Ránkfért a pihenés.

Olasz főzőest, Kócos ezt kérte a szülinapjára. Fantasztikus ételek, tervben van az itthoni rekonstruálása. Hagytam kibontakozni, aládolgoztam, formáztam, nagyon élvezte, kidőltünk és négy doboz ételt hoztunk el a vacsora után.

Holnap viszem szüleimet egy vidéki állófogadásra, évforduló, Nagyapám fontos ember volt ott, VIP fogadtatás. Ideírom a jókhoz, remélem, az lesz, bár legutáltabb politikusaink egyikével is mórikálni kell (majd elsomfordálok).

Elvégeztem az intimtornatanfolyamot, már csak végezni kéne.

Egyelőre megvagyok a fogorvossal, kisebb vagyont csikorgatok le a fogaimból, durván laposra van csiszolva a teljes fogsorom a lenyomat alapján.

Rosszak:

Megint három hétig áll a terápia, amibe bele sem kezdünk még, mert csak felmérünk. Én nem viselem jól, csak aludni szeretnék.

Elindultak a táncok, de nincsen lelkierőm.

A kvízhez sem.

Betörtek a közvetlen szomszédomhoz aznap reggel, amikor egy órával később léptem ki. Ő is otthon volt, ijesztő. Nem az értékeket félteném (nincs is itthon), hanem hogy leütnek, vagy elszökik a macska. Leginkább fordított sorrendben.

Voltunk egy kellemetlen céges elvonuláson. Azt hittem, csend, természet, jó levegő lesz kedves arcokkal. A kilencből heten cigiztek az orrunk alá, és bár semmi bajom a cigivel, de töményen ennyitől egész nap kijött az aurás migrénem estére. A terasz szélére letették a mélynyomót és dübörgő lakodalmast és popot kellett hallgatni, valaki mindig kiabált a mikrofonba, nekem meg heti négy kertvárosi h.o-val, depresszív, zene és tévémentes estéimet megszokva sokkolóan hatott. Nagyon feszengtem, aztán jöttek az ovis versenyjátékok, rég éreztem ennyire szerencsétlenül magamat.

Pedig általában viccesek az elvonulásaink.

Eszembejutott egy régi szomszédnő, akinek a kislányára sokat vigyáztam. Rákerestem, mekkora már a nagylány, megdöbbentő hírre bukkantam, a szomszédnő tavaly meghalt.

Szerintem vegyétek el tőlem az internetet.

Meghalt a legintelligensebb embere egyike, akit ismerhettem. Eleinte mindenféle blogok kommentelőjeként figyeltem, mennyire értelmes és empatikus, aztán a virtuális térben rájöttünk, hogy táncról ismerjük egymást. Valahogy úgy képzeltem, ha öreg leszek és okos emberekkel veszem körbe magamat, mi majd jókat beszélgetünk.

Hát nem…

Nyugodt elvonulás, csak tizenöt-hatan voltunk. Egyikünk ránkírt, hogy majd ősszel jön talán, most beteg. Hát, ekkor már tudta, hogy nem jön többé. A júliusban felfedezett rákkal csak napjai voltak, tegnap meghalt. Sokkoló hír, idősebb nálunk, küzdött az egészségével, de épp irányba állt szegény…

A mindig rajtam csüngő energiavámpírt csapatilag leépítettük tavasszal.

Amint telítődtem az ingerekkel, mentem is lepihenni, olvasni egyet. Szeretnek panaszkodó anyukák betalálni ilyenkor, mert megértő fejem van, de most egy sem volt. Tényleg nem értem, miért terhelnek valakit, akit 1. nem érdekel a bajuk, 2. úgysem tudok hozzászólni gyerekneveléshez, 3. tiszteljük már, hogy valaki egyedül akar néha (én sokat) lenni.

Azért akadt drámázás, dedó szintű, ki nem szeret kit, mert nem küld neki olyan anyagokat, amiket nem is kért (elképedek, mennyire éretlen ötven körüli nők léteznek!), tőle én is megkaptam, hogy nekünk könnyű (vörös posztó mondat lvl1000), mert az ő fizetése még a nettó félmilliót sem éri el. Felvilágosítottam, hogy nekem a prémiummal sincsen a közelében sem, a többieké meg pláne (ja, mondjuk nem cigizünk, nem alkoholizálunk és rendezzük az anyagi ügyeinket).

Amikor a de ő már öngyilkos is akart lenni résznél tartottunk, egyik empatikus lány félrevonult vele, nekem ehhez most nincsen erőm. A csapatban rajtam kívül is tudom két emberről, hogy már közel jár(t) hozzá, csak nem hirdetgetik. A botrányhősnőknek kell a felhajtás meg hogy róluk legyen szó, nagyon-nagyon-nagyon irigylem az ilyen önző embereket.

De egyébként béke volt, meg éjjeli kertben/vízben csacsogások, 36 fok és plexi mögött alkotás, hát hamar kiderült, még ki hőhullámozik. Vittem az elkészített dolgaimat, a fél banda le akarta másolni, küldözgettem a mintákat mindenkinek. Jólesett, persze, meg nincsen bennem irigység, tőlem még a színeimet is másolhatják, ettől nem lesz nekem kevesebb... Annyit már elvárok, hogy cserébe én is kapjak másik leírásokat, nem tetszett a dinamika, hogy én kifizetem, amit más is ki tudna. Akadt, akinek megtetszett egy ékszerem, amit úgysem hordok, el akarta készíteni: felajánlottam, hogy megkaphatja, ha cserébe átküldöm a mintát és készít nekem egy másik színben. Legjobb üzlet.

Aztán Kócos 30 lett, készítettem neki tortát, ami isteni, mondjuk még három napig enni fogjuk.

A héten már volt két fogorvos, daedalon mellett is megállíthatatlanul öklendezve. Harminc éve járok hozzá, szerinte ezt csak mostanában, 1-2 éve csinálom, mi lehet (nem kezdtem el mondani).

Ma azért dolgoztam szabim alatt három órát, cukikkal leveleztem is gyorsan, despota ki ha én nem királylány ismét kiakasztott egy éldolgozónkat, majd lenyugtatom, a nővel dolgozom tizenéve, mindig igazságtalan tahó volt.

Maradt 3,5 nap szabi semmit csinálni, ennyit a másfél hét relaxról a teraszon, amin nappal is támadnak a szúnyogok, xarrá vakarom magamat, a 800 méterre kezdődő szomszéd kerületben már tilos vért adni a fertőzött tigrisszúnyogok miatt, idén már antibiotikumot is szedtem csípésre, elég horror, ahogyan kinézett kéttenyérnyi hús, és még az eső is esik, hát ennyit a szép nyári estékről, fszom.

A terápia online megy, még csak helyzetet felmérünk, nem is vagyok fényesen.

A nőgyogyim ajánlotta az intim tornát, a korom és emiatt romló izomzatom miatt. A tanfolyam online, egyéni (jártam 25 éve csoportosra, ahol 95%-ban sokszor szült anyák bajaira keresgéltek megoldást, totál kidobott pénz volt, ahogy ott unatkoztam a kimondottan szűk, emiatt szenvedő alkatommal, most azt akartam, hogy az én gondjaimra adjam ki a pénzem. Egyébként a csoportos irl 50, az egyszemélyes online 60 000 forint a hat óra, szóval drága, de nem az egyéni rész dobja meg.)

A szeptember húzós, helyettesítek, fogorvos utolsó etapok, céges elvonulás egyik csapatommal, ezt én is szervezem, szépséges görög sziget Kócossal, főzőest Kócossal, aki némi sugallatra ezt kérte szülinapjára, szülők vidékre fuvarozása repieseményre, azért remélem, nekem nem kell bemenni, udvarias smúzolás az életem, aztán elvonulás a másik csapatommal. Plusz a terápia, a torna, kezdődik a tánc és talán le is járok újra. Már tervben őszre a következő vidéki csajos hosszú hétvége, egy workshop, egy színház, egy Mérő-est a mesterséges intelligenciáról, mert kicsit rákattantam a tervezésre, egy zenés valami, amitől a hideg ráz, de közösségi, hát megyek, aztán lassan karácsonyi szabi.