HTML

Karantén 16. nap

2020.03.30. 16:02 :: Tobber

Leszakad a hátam az ebédlőszéken, inkább ölben, feltett lábbal dolgozom.

Lehet kint napozni hosszúujjúban, csak nem látok semmit a könnyeimtől, hurrá allergia és nap együtt.

Még mindig nem bírom rendszerezni a napokat, de rajta vagyok.

A reggel nyolcas(!!!) napi skype után állok rá a kondigépre. Hiszen kilenctől dolgozom alapból, ami így is estébe húzódik, tehát visszaveszek abból az időből.

Szombaton hívott O, aki baba mellől nem érzi annyira a változást, de most jobban ráérünk telefonálgatni.

Este megjött az előző nap megrendelt kb. egyhavi élelmiszerem, annyira gyönyörű gyümölcsökkel és zöldségekkel, amit a piacon sosem látok. Tojás, túró, tej, vaj, sajt, sok sertés és kacsa, tiszta szénhidrátszegény diéta. :D Na jó, szimplán csak ezeket szeretem. Meg nachos és cicakaja persze.

Álltam sztreccs ökobőr naciban-trikóban, felcopfozott hajjal este kilenckor a folyosón, ahol összesen hárman lakunk, naívan gondoltam, senkivel nem találkozom.

A maszkot-kesztyűt a bőségesen megborravalózott futár után is magamon hagytam, amíg ledomestosoztam mindent (a zöldséget nem).

És hát nyilván hallgatózott Szomi, nem sok esélyét látom, hogy éppen szombat este kilenckor viszi le a szemetet. :D Úgyhogy egy hosszú litániát kellett hallgatnom arról, hogy milyen jól áll a rajtam ez a szerelés és fantasztikusan nézek ki a maszkban (menő farmeranyagból varrtam, kettőt is, mert az elsőre nem feküdt rá a szemüvegem. Ja, a ragasztós trükk nem jött be, nem láttam stabilnak).

Hát, közel sem vagyok egy Lara Croft, úgyhogy kicsit unott fejjel bólogattam és törölgettem tovább. Aztán felhozta a postámat és felajánlotta, hogy hoz a boltból bármit.

Szuper.

Éjjel Kócossal online randiztam, reggel külön-külön megsütöttük a reggelinket, "együtt" ettünk. Ez iszonyatosan hiányzik, talán a keksznél is jobban. Vagy nem, nem tudom.

Vasárnap meghallgattam a közvetített karanténkoncertet, este cimborákkal skype-iszogattunk, ma a fiúkkal kvízezünk, holnap munka után zoom-nyelvtanfolyam, arra is kéne tanulni, meg munka is van dögivel. A cégnél annyi a változás, hogy csak pislogok, megint elmegy egy kolléga a konkurenciához, egyet meg kirúgtak.

Nagyon nem hiányzik a bkv és a tömeg, a lökdösődés. Görénységnek tartom autóval járni a belvárosba, de meginogtam. Csak kilenc km és nem a direkt belvároson át, csak szörnyű dugóban.

Pláne, hogy ősztől a metró sem fog járni, a pótlóbusz meg rémálom.

Mindegy, előbb legyünk túl ezen.

Ezer éve olvasom Réka útját, aki öt gyerekkel jurtázott anno Zalában talán. Na most harmadszor is elvált. Elképesztő, hogy milyen nők vezetnek női tanácsadásokat, a macskát nem bíznám rá ilyen hiteltelen nőre...
(Nem, nem a válásai miatt, hanem mert torz élethelyezetet mutat be követendőnek. Amikbe mindig belebukik. Valahogyan ezek jönnek velem szembe, kedvenc antipéldakép Iványi Orsolya, akinél a nagymamám is fiatalosabb, vidámabb, tartalmasabb életet él. A nő korombéli. Nagyi 59 évvel idősebb nálam.)

Spanyolul nézem a Toyboyt a Netflixen, meglepően érthető. Sztripperpasik, mindenki gyönyörű, csodaszép spanyolországi helyeken, krimi, ügyvédek, üzletemberek, közepesen izgalmas és semmi mély mondanivalója nincsen, de nagyon érthetően beszélnek, gyakorolni ideális.

Annyira vágyom már utazni, hogy elsírom magamat!!! Két hét múlva nem megyünk huszonöten csajok belföldre, minden le volt szervezve. Egy nagyon olcsó Málaga rögzítve, azt is módosítani kell. Té is kitalálta, hogy ha vége, akkor megyünk újra valahová. Jóóó!

Lesz még biztonság? Lesznek még olcsó repjegyek? Maradunk az EU-ban? :(

Ha valaki fél éve azt mondja nekünk Rómában, hogy márciusban a live kamerán senki nem látszik a Trevi-kútnál, miközben épp levegőt nem kaptunk az elképesztő tömegben, hát lehet, körberöhögöm.

Milánóban is tömeg volt tíz hónapja, de Róma valami elképesztően zsúfolt (és csodálatos). Volt. :(

Ejj, de elegem van. Vigyázzatok magatokra!

komment

Ételek

2020.03.27. 12:19 :: Tobber

Életemet leélném tojáson, meg grillezett csirkemellen és tejfölös-kukoricás tésztasalátán. Ez A Kedvenc köretem, mire megsül a husi és kifő a tészta, össze is van állítva és pihenek öt percet:

30 dkg konzervkukoricához 1,5 dl tejföl, 1-2 kávéskanálnyi mustár, 2-3 evőkanál majonéz, fél kis fej hagyma kicsire vágva, só, bors, 2-3 teáskanál citromlé. Hozzá igény szerint kifőtt tészta, 10-20 dkg. Ez olyan négy emberes adag.

(Mehet bele paradicsom, feta, rukkola, pirított bacon, magok igény szerint.)

Azt sem tudom, van-e itthon rizsem. Krumplim/édeskrumplim nincsen, az biztos. Sajnos friss salátamixem sem, ez a köret mindent visz.

Nyami.

komment

Karantén 13. nap

2020.03.27. 12:00 :: Tobber

Nem mentem sétálni hétfő óta. Mindenki maradjon a fenekén. Nincs kolléganőm vagy haverom, aki ne menne boltba kétnaponta valami indokkal, pl. hogy elfogyott a tejszín, vagy a gyerek pogácsát akart. Nem hangzik a legszükségesebbnek. Épp eléggé szív az, akinek dolgozni kell bejárnia vagy nem tud spájzolni.

Őszintén nem értem, mi nem érthető a vírus terjedésén. Ha bennünk lappang, átadjuk. Ennyi. Márpedig két hétig lappanghat. És progresszívan terjed. (A házi készítésű maszk, mint ahogy a karantén intézménye sem minket véd, hanem a többieket és a terjedést!)

Közös érdek, hogy lassítsuk, amíg nem találnak fel gyógyszert, vakcinát. De legalább hogy az eü rendszerünk bírja a nyomást.

Tényleg olyan bonyolult két-három hétre előre végiggondolni, mi kell és azokat megvenni? És ha most nem lesz mascarpone, akkor kibírni kevert sütivel? Ha nincs kenyér, egyetek kalácsot*.

(Menjetek Sparba, az a legjobban feltankolt a beszámolók szerint.)

A Spar házhozszállítás megnyit ablakokat, és megvan az időpont a kosaramhoz rendelve, de mégsem engedi a megrendelést, még nem bírja a rendszerük. Mindegy, meggyőződésem, hogy a piaci kereslet két hét alatt a legjobban a házhozszállítást fogja felfuttatni használható méretűre. Ami a járvány után megmarad, remélhetőleg.

---

Ma tesztelek maszkszabásmintákat, meg hogy működik-e hajgumival és ragasztópisztollyal (még ha előásnám is a varrógépemet, fél órát tuti kéne takarítani szegényt), akkor készítek egy folyamatleírást "ügyetleneknek". Ha nem, akkor megvarrom kézzel. Nem mintha mennék bárhová, de ha mégis kéne szülőknek pl.

Tegnapelőtt egy órát "ebédeltünk" skype-on a céges ebédbandával, este két órát skype-oltunk a cimbikkel, tegnap honfoglalóztunk, ma munka után online megnézek két utazót, mit kezd magával karanténban, meg egy másik kvízbe belenézek estefelé. Nézem a legényes kihívásokat, ha már felülreprezentáltak a néptáncosok az ismerősi körömben, egy zenekar közvetíti a koncertjét szombaton, meg ugye Kócossal online randi, vasárnap egy festősuli streamel, nekem meg van itthon akrilom meg ecsetem, miért is ne. Mondjuk papírom vagy vásznam nem igazán, mióta a kreatív cuccaim 95%-át kiszanáltam két éve, de kitalálok valamit.

Ebből a helyzetből kell kihozni a legtöbbet.

*Egyébként ezt nem is mondta állítólag M. A..

komment

Karantén 10. nap

2020.03.24. 11:00 :: Tobber

Jó eséllyel eltelt már a karantén egytizede, ugye?

Tegnap láttam a levelezéseken, hogy éjszakába megyünk, így körbeírtam adatokért, és addig levittem a szemetet (nyugi, a cicaterméket a teraszon tartom zacskókban egy hermetikusan záró ládában addig is), beültem a kocsiba, ami már alig indult, átmentem a szülők házáig az oda házhozszállított bacon/magos kenyér/naracsszállítmányért, 3 méterre maradtunk egymástól.

Aztán sétáltam egy fél órát a jeges hózáporos szélviharban. Iszonyatosan hiányzik a sétálgatás!

Hazajőve mindent bevágtam a mosógépbe, meg fertőtlenítettem, aztán Tével skype-on megoldottuk a kvízt pocsék eredménnyel, aztán még dolgoztam.

Olyan munkát sóztak rám, ami nemcsak hogy felelősségteljes, meg vip embereknek lesz előadva, hanem totál szakmai és mondjuk engem nem hívnak el a szakmai megbeszélésekre és továbbképzésekre, szóval max. az ebéd közbeni csacsogásokból hallottam bármiről is.

Segítség? Hát, az nincsen, olvassam át a tavalyi úgy 100 anyagot.

Jó, de még nyomtatóm sincs, kifolyik a szemem, és lassan ideje egyeztetnem a joggal. Csak lövésem sincsen, miről is pontosan.

Éjjel még cseteltünk Kócossal egy kicsit.

Ma reggel volt kávézós skype sokunknak, aztán egy szakmai. Mindkettőn szóltak, hogy nagyon csendben vagyok, ha úgy érzem, nyugodtan hívjam fel őket.

Majd hívott egy kolléganőm, akik lecuccoltak a telekre, hogy el sem tudja képzelni, hogy bírom tökegyedül. Cuki.

A nap süt, friss szél fúj, nyitott ajtóknál a kanapén kucorogva dolgozom, bacon van. Sok. Tényleg sok. :D

Egész télen lelki szemetesládája voltam egy nőnek, aki vissza nem kérdezett, velem mi van, most napi kétszer rámír, már nem is válaszolok. Kellenék neki, ha megbetegedne. Eddig tojt rám, hát én is. Rém ciki, de belémnevelt udvariasságból nem fogok mindenki hülyéje lenni.

Ma este nyelvtanfolyam, holnap "ebéd" a kolleginákkal, este a cimbikkel skype.

Nem tudom elképzelni, hogyan lesz a vége a járványnak. Egyszercsak elvágólag mehetünk dolgozni, semmi/senki nem fog fertőzni? Nyilván nem így.

komment

Karantén 9. nap

2020.03.23. 10:09 :: Tobber

Nem bírom itthon.

Felerősödnek a kétségek, bizonytalanságok, a hangnem egyébként is érdekes a cégnél néha, na ezt most igazán nehezen bírom, tűröm persze. Bent letompítja a többiek csillapítása, itt üresen kong bennem napokig.

Hétvégén éreztem, hogy tenni kell valamit ellene, a gyomrom a torkomban.

Ha viszont küzdök ellene, akkor meg úgy megszokom az itthonlétet, hogy sokk lesz visszamenni többszáz ember közé, metrózni a tömegekkel.

Nem tudom, mit akarok. Főleg, hogy túllegyünk már rajta. Egyébként is rühellem a tavaszt, nem segít, hogy szétvakarom magamat, tüsszögök, ezerrel támad az allergia. Most havazik, hátha az leköti a polleneket.

Kócossal „randiztunk” online, ő jönne, vagy akár bevásárolna nekem és az ajtóm előtt hagyná, annyira cuki. Van mindenem még hetekig. Beszélgettünk, megnéztünk együtt pár részt a sorozatunkból, reggel meg „együtt reggeliztünk”, meg na.

Tegnap összejöttünk skype-on koccintani egyet a cimbikkel, 2,5 órát csacsogtunk. Ők sincsenek jobb passzban!

Aztán regisztráltunk a Honfoglalóra, amíg valami izgi online játékot nem találunk, jöhetnek az ötletek…

Kipróbáltam, hogy bírná-e a hosszabbítást a konfetti méretű körmöm csak géllakkal, de annyira papírvékonyak alapból, hogy inkább a gél alá építettem egy halovány réteg porcelánt megint.

Készítettem salátát, grilleztem csirkét, sütöttem megint banánkenyeret. Felpattantam a kadiogépre, de még filmezve is nagyon unom. :D Az izzadtságtól meg viszketek azonnal.

Ha szereted az idősekről szóló sorozatokat, de mondjuk a Grace & Frankie kicsit sziruposan kedves, akkor nézz The Kominsky Method-ot. Ugyanez, csak karcosabban kedves. Egy jutalomjáték a sok sztárszereplőnek, Michael Douglas meg nagyon ott van. Vagy 25 éve nem láttam semmiben, és akkor is tuti szinkronnal (Dörner György?), nagyon tetszik a hangja.

Ma este kvízezünk, holnap este spanyoltanfolyam videón, szerdán munka után ismét helyzetjelentés a cimbikkel.

A kollégákkal nagy körben minden reggel nyolckor közös kávé. Bár kilenckor kezdeném a napot, úgysem látják, hogy játszósban vagyok.

Ma bandázunk az egyik lánycsapattal skype-on, együtt esszük meg az ebédet, szerdán a másikkal „ebédelünk”, négy csapattal egyeztetünk 2-3 naponta, az is átmegy latolgatásba.

Alakul a szociális élet, csak mindenki olyan feszült, bizonytalan. :(

Próbálom úgy felfogni, hogy kaptam egy üres vásznat és úgy alakítom újra a programokat, ahogyan nekem a legjobb. És nekem emberek között a legjobb. Ki gondolta a mindig csendes bocshogyélek kislányról, hogy nem is introvertált, csak végletekig frusztrált, mi?

komment

Karantén 6. nap

2020.03.20. 14:41 :: Tobber

Nem tudom, hogyan lehetne bárki függő a tojástól, de összedobtam egy szalonnás-kolbászos rántottát ebédre és boldogság tölt el.

Befejeztem a zárásaimat, még bevárok három választ három feladat befejezéséhez, de lehet, hogy hétvégére is hagyok belőle, lefoglal. Napi 1-2 skype, jó tudni, hogy más sem viseli könnyen. Bentre érkeznek leveleim, ráírtam a postázóslányra, hogy csörrentsen meg és olvassa be, mik azok, ráér-e...

Elővettem egy könyvet, meg a kézimunkáim közül 5 projektet, ezeknek adok egy hónapot. Nem vagyok sem motivált, sem az idő nem sürget...

Reggel nyolctól folyamatosan aszfaltot marnak és öntenek, kátyúznak a ház előtt, ami remek, mert fél marhákat el tudnánk rejteni jónéhányban. Csak irtó zajosak.

Fekve, feltett lábbal a legjobb dolgozni, még ezt bírja legjobban a derekam, hétvégén meg 100%, hogy kimerészkedem sétálni "csúcsidőn kívül", erre úgysem sokan járnak. Mozgáshiányom van.

Meggárgyulok itthon, pedig igazán ideális minden.

Alapból home office emberek, ti hogyan csináljátok? Adjatok trükköket!

komment

Még mindig csak az 5.

2020.03.19. 17:35 :: Tobber

Én ebbe bele fogok csavarodni.

Próbáljuk legalább a szociális háló minimumát fenntartani a cégnél, bár a főnökömmel kb. két hete nem beszéltem. Egyetlen emailemre válaszolt. Addig csinálom a projektdolgokat, meg elég önálló nő vagyok, de na.

Napkezdő skype huszunknak az első kávénk mellett, heti közös skype-on ebédelés a kis bandának, több csoport külön tájékoztató- és szocializációs videózása.

Ma csak úgy felhívott csacsogni egyik kávéstársam bentről.

Spanyol hetente.

Ki kell találni valami napirendet itthon és erőltetni minden napra. Ma már hánytam ettől a bizonytalanságtól, idegtől.

komment

Karantén 5. nap

2020.03.19. 12:01 :: Tobber

Ahogy várható, kint van az allergiám. Meg is vagyok fázva, köhögök kicsit.

Áttettem estére néhány munkámat, egyrészt akkor nincs túlterhelve a szerverünk, másrészt nem kergetem magamat őrületbe.

Apám (76, cigis, szives, cukros, tüdőtágulatos) este kitalálta, hogy ő ma kimegy a piacra, neki senki ne parancsoljon, főleg egy Karácsony Gergely. Anyám reggelig rágta a fülét, hogy ezeket a szabályokat a Hős Viktora hozta, így lebeszélte végül. Ha haza meri vinni Anyunak (74) a koronavírust, kitálalok róla mindent!

Élvezném a kertvárost, de persze két utcával lejjebb hatalmas építkezés van, nomeg irtó sok a szirénázás napok óta.

Hízom, mint a fene, és persze csak kalóriadús dolgokat halmoztam fel, tornázni semmi kedvem.

Sütöttem banánkenyeret, módosítottam a recepten, nagyon finom lett. Mondjuk két banánból egy hadseregnyi sütim van és még van négy banán.

Ez az, még ennyi cukor is sok bele, a fele vajat kevesebb olajjal helyettesítettem, meg én nem vagyok kókusz és fahéj fan, úgyhogy inkább étcsoki ment rá.

http://ikucko.blogspot.com/2016/04/kokuszos-banankenyer.html

Kócos irogatja, hogy hiányzom, ő is nekem.

komment

Kultúra

2020.03.18. 12:09 :: Tobber

Ezt csak úgy. Mert zseniális. És Bé, a kedvenc jelenet 1 óra 50-től...

<3

komment

Karantén 4. nap

2020.03.18. 11:53 :: Tobber

Egyre többet gondolok Gogolra.

Onnan tudom, mennyi az idő, hogy a Qatar Airbus A330-asa elhúz fölöttem.

Mára volt randink Kócossal. Jelentkezett, hogy már három körül érkezne.

Fájó szívvel, de leállítottam, megbeszéltük, hogy 4-5 hétig ne találkozzunk. Kurvára fog hiányozni (meg a szex is).

Ő még két hétig emberek között dolgozik, én meg félek. Nem a betegségtől, hanem hogy asztmásként beüthet. Akinek volt már pár légszomja, megérti.

Cicám megmentője megkért, hogy ha kórházba kerül, menjek át a macskáihoz. Én meg fosnék belépni egy garantáltan fertőző környezetbe. Átgondolom erősen.

Nem látom az empátiát kisvárosi, kvázi biztonságban lévő kollégáimban, mindenképpen azt akarják, hogy bent intézzek el öt perces feladatokat. Mondjuk a veszélyeztetett környezetű főnökömnek 70 km-t kell jönnie ugyanezért. Írom az indokokat, hogy gondolják már végig, mi nem menne digitálisan vagy egy futárral.

A beszerzésünk eddig is összeomlás szélén (már csak pár év, és beszereznek egy sima kávéfőzőt Budapesten!), most pláne, négy számot egy hétig kell könyörögni, én meg tartom a hátamat.

Ami viszont feldobott: áttettük a gyakorlós nyelvtanfolyamot online, videochatre. Végre beszéltem valakivel!

Hatékony volt és kicsit kilendített a mélypontról tegnap.

Elkezdem feldolgozni a romlott romlandó élelmiszert, ma banánkenyeret sütök, ha megtalálom Milonka receptjét, narancsot facsarok és kenyeret eszem, még nem tudom, milyen formában, de nem akarok felfordulni a sok magas gi-s szénhidráttól.

Holnapra jöhet tejfölös kukoricás tésztasaláta és grillezett csirkecombfilé. Azt jobban várom.

komment

Karantén 3. nap

2020.03.17. 11:01 :: Tobber

Már tudom, hogy a szomszédomhoz kedden jár a bejárónő, porszívózik.

Vártam az emirates cargoját, de nem erre jött sajna.

Este egyedül kvízeztem, mert senkit nem tudtam rávenni, hogy online csatlakozzon.

Ma eddig egy skype volt, senki nem mert feltenni éles kérdéseket, hát megtettem én. Megnyugtató válaszokat kaptunk.

Kinyitottam az ebédlőasztalomat, így olyan 5-6 személyes, bőven elférek a minigépemmel. Csak épp leszakad a derekam és még át sem mozgatom a hazasétával. Szóval inkább kanapén dolgozom.

Tiszta feszültség vagyok, nem bírtam aludni, reggel hétkor már dolgoztam, hard core bagoly létemre. Legalább előbb végzek.

Ezer IT-s cseszekedés, szerencsémre én felfogom, mi van a kevésbé IT-kedvelő kollégákkal?

Ez a home office dolog nem nekem való. Én igénylem az időkorlátokat, pontos napirendet, vagy szétcsúszom!

Egyébként a pszichémre is jó hatással van, ha szépen megtervezett minden teendőm, programom előre napokkal. Ki gondolta volna gyerekkoromban...

Keresem a pozitívumot az egyedüllétben, írtam egy listát, ami feldob és sosem volt időm rá dolgokkal. Meglátjuk.

komment

Karantén első nap

2020.03.15. 18:45 :: Tobber

Tegnap még elmentem vizsgázni, zöldségeshez. Ma hazament Kócos.

Minden személyes társadalmi interakcióm, programom, nyelvtanfolyamok lemondva.

A cég péntektől home officeba rendelt, jipí, egyelőre heti egy nap kell valszeg megjelenni. Asszem, először megyek kocsival dolgozni, én metróra nem szállok!

Lecsapok valaki megürült parkolójára, ki nem fizetek napi 4 000-t az utcán.

Csak beteg ne legyen senki ismerősöm!

Próbálok lejönni a netfüggésről, majd holnap emailezek mindenkinek.

Van sok könyvem, millió festékem, textilem, cérnám, strasszom, epoxim. Na jó, Netflixem, HBO GO-m is, meg ez a millió közvetítés, netes könyvfelolvasások és megnyitott hangverseny/színházi archivum elsodor.

Persze dolgozni kell, elég éles a helyzet bent, a pénteki szabimon ötig dolgoztam, nem is tudtam eleget tanulni, lehet bukta a vizsga.

Van kardiogépem és súlyzóim.

Hatalmas napfényes teraszom kinyitott napozószékkel, párnákkal.

Karantén első nap az aranykalitkában, már unom magamat. :D

Vigyázzatok magatokra!

 

komment

Morzsák

2020.03.12. 15:09 :: Tobber

Úgy döntöttünk, hogy ha a vidéki elvonulásunkra bevállaljuk, hogy mindenképp kifizetjük (nem egy nagy összegről van szó) és minimum 12-en összejövünk, akkor megyünk kis létszámmal is. Csak maradjunk egészségesek.

Eddig tizen vállaltuk, izgulok.

(Persze végiggondolva egy tízfős csajos elvonulás sem lenne rossz!)

---

Csak az a téma a liftben, konyhában, hogy nagy cégünk a pandémiás helyzetre összeiratja, ki tudja megoldani a gyerek felügyeletét, ki nem, ha úgy alakulna, de SENKINEK nem jut eszébe, hogy először a tömegközlekedőket terelje home officeba.

Ti mit tennétek a helyemben? Hagyjam, vagy üljek át szépen autóba és fél óra übertömény dugót bevállalva autóval járjak metrók helyett?

---

A cégnél szervezett 4-7 fős jógákat betiltják. Mi metrózók még mindig többszáz emberrel összezárva járunk be, héló!!!!!!

A kettesen egy légtérben az egész szerelvény.

Idézem egyik középvezetőnket: engedjétek el, nem kell ezen agyalni.

A skpye másik oldalán középső ujjak lendültek a magasba.

Az összes vezetőnk beül a kertben a kocsiba és kiszáll a teremgarázsban…

6 napja nulla kommunikáció egy nagymultinál, nincs ígéret semmire. Más cégeknél már rég elrendelték a home office-t.

Én még a kevésbé parás emberek közé tartozom, de már reális a veszély. Az egyik takarítónk férje a vírussal fertőzött irodaházban dolgozik...

komment

Fáj a fejem

2020.03.11. 15:59 :: Tobber

És akkor színház után nem tudtam aludni. Aztán hétfőn kvíz után értem későn és még hajatmostam, stb., alig aludtam és szétment a fejem. Aztán ma éjjel megjött, úgyhogy hajnaltól a mosdóban ültem ájulásszélen görcsölve.

Végtelenül fáradt vagyok és nem fog az agyam tanulni munka után.

És akkor a kihirdetett vészhelyzet kontra csak az áprilisi programjaim. Jórészük kifizetve, belehúztam, ha már utazgatni nem tudtam tavasszal. Megszakad a szívem, hogy nem jutok el ezekre:

Kvíz

Ásványbörze keresztgyerekkel

Három veszettjó színház

Az áprilisi négy napos vidéki elvonulásunk a csajokkal

Gellért Hotelt bemutató séta

MüPa koncert

Kérdéses a nyelvtanfolyam (remélem, szombaton a vizsgát még megtartják!!)

Miközben napi négyszer szállok metróra csúcsidőszakban és egy 800 fős irodaházban dolgozunk közös szellőztetőrendszerben forgatott vírusokkal.

Ennek így, iskolabezárások és home office karanténok nélkül totál nincs értelme.

 

komment

Hétvége

2020.03.09. 16:40 :: Tobber

Pénteken elmentem fél nap szabira, Anyuval, nagynénivel, unokatesóval felköszöntöttük Nagyit, aki millió éves és marha jól bírja. Imádom.

(Alig lobbant be az allergiám nagynéni tortájának valami összetevőjére, hát a fejbúbomtól... na, odáig szétviszkettem magamat.)

Aztán Anyuval jysk meg media markt, majd a szokásos epilálás, rendrakás, blabla.

Szombaton suli, és bár az intézet körbeírt, hogy ha tudunk fertőző betegekről, akkor jelezzük, de csak abból, mert taknya-nyála egyben meg tüsszög, honnan tudnám? Meg ki nyomná fel a csoporttársait?

Na mindegy, én demonstratíve kézfertőtlenítettem, mert a lány mellettem úgy köhögött, hogy a kézfejemen éreztem, a szembepasi meg prüszkölt. Úgyis megfertőznek négy óra csacsogás alatt...

Aztán megálltam fizu utáni bevásárolni, és teljesen elviselhető mennyiségű ember volt a Sparban. Az Aldiba többen mentek, szerencsére azt utálom.

A polcok full tele a hatalmas áruházban, csak mondom.

Vettem szagmegkötős babapúder illatú cicaalmot karanténos boltzár esetére, mert pár hét kibírható főtt tésztán, de a macska napi többször kakil és marha büdös lenne a lakás pár nap alatt. :DDD

Aztán még felvásároltam a fél pepcot háromezervalamennyiért, meg némi kiket.

Aztán jött Kócos és nőnapra felköszöntött egy tonna naranccsal, meg magokkal, meg bonbonnal és ez irtó cuki tőle, aki a hétköznapokban is nagyon figyelmes.

Aztán mivel szombaton kiderült, hogy NEM két, hanem EGY hét múlva lesz a záróvizsga (úúúúristeeeen!!!), én meg semmit nem tudok, hát nekihasaltam a nyelvtannak.

Aztán Bével elmentünk A Kedvenc darabomra és tíz perc múlva már a könnyeimet töröltem a nevetéstől.

Ma már megvolt a lebaxcsizós skype-unk, igazi kereszténynek, eredendően bűnösnek érzem magam. Nem tudom, mit tettem, de biztosan rossz. És reformátusként még csak meggyónni sem tudnám! :D

 

-Bassza meg?

-Az csak instrukció.

 

-Segítségre van szükségem.

-Vaan.

 

komment

süti beállítások módosítása