Gyomoridegem van, hogy megmarad-e a munkám. És hogy senki nem jó adatokat küld, már aki küld, és nekik áll feljebb, ha javítást kérnék überkedvesen. Már ha észreveszem, hogy rossz az adat, mert nem sokat értek hozzá.
Inkább nem is hívok senkit, megmutatom a főnöknek (ha végre rámérne KETTŐ percnél többet), és átnyálazzuk, mi nem is kell belőle.
Elképesztő a hangnem az elmúlt két évben. Egy éve ment el öt vezetőnk, ők előrevetítették. Pontosan ezt a hangnemet. Nem hittem el.
---
Tegnap tesco jött, 3 hete lefoglalt időpont. Előző nap még átlapoztam, hiánycikk-e bármi, nem. Mégis 13 000 Ft-tal(!!) kevesebb árut hoztak, épp a lényeget, olajat, salátát, élesztőt, szalonnát nem. Ha látom előző nap, törlöm a rendelést és intézem máshonnan. A tesco nem bírja a strapát.
---
Úgy nőttem fel, hogy bármi ötletem volt, Anyukám elkezdte sorolni, hogy mennyi hátránya van, inkább felejtsem el.
Leépítették az akaratot belőlem, most sem tudom érvényesíteni magamat, vagy nagyobb célokért harcolni. És ugyanígy reagáltam sokmindenre. Oké, sokat fejlődtem, mióta erre rájöttem 15 éve.
Tegnap beszéltem apuval, aki szakemberként annyit fűz a járványhoz, hogy az eddig megszokottaknál ijesztően gyorsabban terjed. Naszóval megkérdeztem, örülne-e, ha húsvétkor átmennék hozzájuk a kertbe, leülnék a fűbe a terasztól 5-6 méterre és telefonon beszélgetnénk, közösen elmajszolnánk egy-egy csokit. Apám ujjongott, jó lesz végre látni egymást, oké.
Felhívom Anyut, elmesélem. Reakció: döbbent csend, majd hogy ne menjek át. Veszélyes lehet. Miattuk nem kell. Ne fáradjak. Szó szerint sorolta az indokokat, miért ne.
Nem voltam túl jó kedvemben, úgyhogy egy faszom kicsúszott a számon, hogy ha ennyire nem örülne, majd megyek apuhoz, amíg elmegy sétálni a patakpartra.
Elöntöttek a gyerekkori emlékek, a lebeszélt hobbik, sportok, játékok, ötletek, iskolák, barátok(!). :( De gyűlöltem gyereknek lenni. Ja, már mondtam.
---
Oké, nehezen bírom a totális magányt. Ezen nem igazán segít a skype meg a zoom. Most még a kollégák is szabira mennek, megnémulok.
