HTML

Épülgetés

2018.10.31. 13:40 :: Tobber

Otthon, pihi, végtelen gyengeség. Végtelen.

Mint akit torkonbaszboxoltak és semmi nincs a helyén. Fáj nyelni, beszélni, meg lehajolni, úgy egyébként nincs fájdalmam.

Sokkal nagyobb műtét lett, mint a tervezett, kivették a fél pajzsmirigyemet. Nagy volt az izé mögötte-rajta, felnyitva így döntöttek. A kórház még a jobbak közül való, de az az átható bűz, a zaj, a szobatársak végighányt-öklendezett éjszakái... Tudtam, hogy megvan a záróm és az éjszakai ügyeletes szedi ki a kapcsokat, varratot, szal a szombat hajnali ötös hőmérőosztás után megkerestem a dokit, hogy akkor én lelépnék még a sosem kóstolt reggeli előtt, ha nem baj. Nem.

Osztogattam pénzt, mert az ápolók, dokik lelkiismeretes munkájáért minden elismerésem (igen, el is fogadta mindenki!), még a profra vár egy súlyos boríték a kontrollnál.

Ennél a műtétnél (meg gondolom, a relatíve fiatal korom és úgy egyébként kuvvajó egészségi állapotom miatt) nem adnak vérhigítót, ergo nem fekhetek, ülni, mozogni kell itthon. Hetekig. A háziorvos szerint 4-6 hét a teljes regeneráció. (Én mondjuk home officeban vissza szeretnék menni 12-étől...)

38 nm+terasz, szerencse, hogy nagy a teraszom ilyen gyönyörű, 20 fokos az ősz. Ha már a teraszon üldögéltem, kitaláltam, hogy ki kéne dobálni a régi virágládákat. Hiába gyönyörűek, majd lesz másik. A lámpásokból kifolyt gyertyaviaszt pedig fel kéne itatni, talán vasalóval-papír törlővel, ugye?

(Tiszta retro ezen a laptopon gépelni, pedig azért sem veszem elő a cégest, akkor tuti felmennék az inboxaimba. Ennyi táppénzért? Na nem.)

Nézegetem a kecómat, örülök, hogy a Nagy Szelektálást nyárig elvégeztem. Semmi nem hiányzik a régi tárgyak közül, és így egy felsöpör-felmos könnyen takarítható lakást élvezhetek. Letisztult, illatos a kecó, igazi ikea bemutatólakás lett. (+ egy macskabútor. :D)

Kitaláltam, hogy a háló hatalmas beépített szekrényének ajtajait újra kéne fóliázni/tapétázni/matricázni, hangulatos lenne. Mondjuk egyelőre a literes rizstejet nehezen emelem a földről. :D

A cica most őszi szőrváltáson van, gyönyörű szőrmebundám lehetne belőle, csakhát a bunda kövérít, a cicát meg nem bántjuk.

A cica a 3,5 nap távollétemet drámaként élte meg. (Anyu etette, almozta, játszott vele napi kétszer.) Hazaértem, azóta amint leülök, a lábamra fekszik, a fejemhez ül, rajtam alszik, nem veszít szem elől, első este be akartam csukni a hálót és keserves vinnyogásba kezdett, édesem!

Most is melegíti a lábamat, nagyon bújós lett a kis Maugli.

Nem tudtam, hogy a macskák is ennyire ragaszkodnak az emberhez.

Egyetlen dolgom van kb. egész nap: főzök. Végre van időm, kedvem, Anyu naponta felugrik, kérhetek bármit, cimbik hoztak hatalmas adag gyümölcsöt (merthogy én mindig azt kérek ajándékba virág helyett, igaz, Té egy álomszép vöröses-bordó krizantémot is hozott, mert tudja, hogy ősszel az kötelező nálam, oda is tettem az egyik francia ablak elé, hogy a kanapéról is láthassam).

Sokkal jobban szeretem a saját főztöm bárkiénél, nyilván, úgyhogy Anyut leállítottam a konzervparadicsomos-cukros levesről és túrós csuszákról.

Például olyan fahéjillatos zablisztes almáspitét dobtam össze, hogy megismétlem. Maradt még tésztám, amit lefagyasztottam.

Sajna a neten túl sok a webshop, úgyhogy lesz faldekorom, új rúzsom (tegnap kitaláltam, hogy összekeverek két meglévőt, gyönyörű alvadtvér színű lett a számon, ment az elvágott torkomhoz és a halloweenhez, nade mégsem), meg kézműves alapanyagom, amit spanyolul leveleztem le és erre nagyon büszke vagyok.

Apám járt fent, megkérdezte, miért szedtem le a függönyöket.

Sosem volt függönyöm.

Olyan sok érdeklődő levél érkezik be, hogy képtelen vagyok mind megválaszolni egyelőre, bocsi, most is a hasamon gépelek. Látogatót inkább csak jövő héten fogadok, és megfelelő negatív toroktenyészettel, ugye Sheldon.

Küldjetek légyszi sorozat tippeket, most ráérek. Ma játszódó, nem kosztümös, nem fantasy, nem szerelmi/családi témák érdekelnek, Breaking Badtől a The Good Fightig széles a skála. Léééégyszi!!

 

komment

Otthon

2018.10.28. 21:00 :: Tobber

Élek, már otthon.

Gyenge vagyok, nem sok az erőm az érdeklődéseket megválaszolni, bocsánat érte és köszönöm!

A kórházi naplót a 6-os számú kórteremből nem volt pofám tovább írni, viccelődöm itt, a szobatársak meg nagy harcokban...

Majd írok itt is, privátban is.

 

komment

Kórházi napló 1.

2018.10.24. 12:48 :: Tobber

Rém unom magamat.

Anyut kiküldtem a gyöngyboltba egy listával, buherálok valamit.

3 óra volt a betegfelvétel, amikor mindent hoztam magammal az ekg-tól a leletekig.

Egy buzinagy multi ügyfélszolgálatának központjában dolgozó emberben elindul az agyalás, mi a fenét kell ennyi kavirnya. A szervezetlenség csúcsa.

A harminc év körüli gyönyörű szakorvosjelöltet zavarba hoztam, dehát ő akart melltartóban fekve(!) meghallgatni!

Csak úgy a nyakamban van a mellem.

Nem gondolta végig...

Kereste a helyet, sztem semmit nem hallott. :D

 

komment

Magyar narancs

2018.10.23. 14:44 :: Tobber

Ha az összenyomott banán sem tudja édessé tenni a végtelen savanyú narancsból és mandarinból készült gyümölcssalátát, hát beleöntök a sűrű szuperbió málnaszörpömből.

Tökéletes!

Pakoltam, takarítottam, műkörmöztem, cicáztam, elkészítettem néhány ékszert. Majd felrakom instára.

Holnap befekszem, tessék szorítani.

 

komment

Me

2018.10.23. 14:38 :: Tobber

screenshot_20181023-143219_instagram.jpg

komment

Macs

2018.10.21. 18:59 :: Tobber

Nem sok békésebb érzés van, mint a kanapén olvasgatni egy rajtam szunyókáló cukifejű cicával.

Menzeszkor a szuszogó melegsége a hasamon fekve gyógyír.

Nyugalom van. Sokat aludtam, majd' egy napot szexeltünk Kócossal, összebújva aludtunk, aztán bevásároltam a következő hetekre. A Barilla 2 dl-s kiszerelésben is árulja a tésztaszószait, hála érte!

A munkákat erőltetett menetben letudtam pár napra, remélem, hamar dolgozhatok újra szarul fizet a táppénz.

---

A cicát négy hónapja fogadtam örökbe.

Alapítványtól, felnőtt (ex)nőstény házimacsek.

Szigorúan tartom.

Gazdi vagyok, az anya/lányázástól rosszul vagyok, le is állítom.

Oltási könyv, chip, szimpi doktornő.

Tilos az ágyra jönnie, asztalra, fotelra. Éjjelre ki van zárva a hálóból, mert imád hajnalban szétszedni dolgokat.

Nem kap emberi ételt. Kóstolót sem. Kap neki kifejlesztett fürjes, heringes, extraminőségi tápokat, vegyesen 5-6 fajtát.

Nem engedem ki udvarra, örülök, hogy végre parazita/fertőzésmentes. Sok iskola létezik, megértem, más miért engedi ki, én nem.

A tetőteraszra sem, mert a sok állattól megkergül és nem hiányzik egy elbóklászás a társasház tetőszerkezetén.

Kap cserébe egy hatalmas, galambdúcszerű kifutót polcokkal, jó kis kilátással, ott futkározhat kedvére.

Nem simogatom, puszilgatom (br), gyúrom, emelgetem, amikor nincsen kedve. Akkor foglalkozunk vele, ha odajön. Oda szokott. :)

Kicsit féltem, amikor tanácsolták, mennyi időt kell vele foglalkozni. Hát annál többet is, örömmel. Akkora vidámság. :)

Imád rajtam aludni, tisztálkodni. Nem nagy simogatás fan, csak az érintésünk fontos neki. Most tanulunk bújócskázni/fogócskázni: kilesek az ajtó mögül, ő cukin hörögve ront rám én meg utána, csak hamar elunja még. Fele olyan lassan sem fut olyankor és olyan helyre szalad, ahol elfoghatom dögönyözni. Hogy ezt honnan szedte? :D

Ma Kócos órákkal előttem kelt, szétjátszották magukat. Annyira édes páros. :)

 

komment

Jaj

2018.10.19. 12:43 :: Tobber

Tegnap rá akartunk keresni tinderen az egyik karótnyelt tanácsadónkra, ezért feljebb húztam a korhatárt 35-re.

És felkínálta az egyik első nagy korkülönbséges szeretőmet, még a tinder előtti netesrandis időkből. 2011-ben együtt is szilvesztereztünk.

Akkor még furának éreztem, hogy 27 évessel vagyok úgy negyven felé közeledve. És hogy a srác úgy nézett ki, mint apám fiatalon. :D

Egyik héten ő jött át, másikon én mentem éjszakára. Régi James Bondokat néztünk és sok-sok diákcsemegét megettünk.

Most elnézést kért, hogy hülyén rendezte, amikor vége lett és újra szeretne látni.

34 éves.

Százezer éve nem randiztam 27 fölöttivel.

komment

2018.10.18. 17:26 :: Tobber

Főnök nem engedett fél-fél nap szabit kivenni (édeském, ugye nem gondolod, hogy erre szabadságot fogsz kivenni, menj, amikor akarsz), így munkaidőben rohangáltam négy dokihoz (és becsületből túlórázhatok, és ma fogmosás közben telefonáltam kihangosítva angolul és késésben rohantam a dokihoz, de elém állt valaki a folyosón hogy neki mi a hasfájása és melyik irodába lehet behúzódni privát angol órára (ahol nem lát bent senkit!) és utcán futva intéztem el két dolgot külfölddel és akkor már rohanjak be sütiért a többieknek ha úgyis arra jövök és lerajzoltak(!) egy sütit, hogy olyat hozzak és lövésünk sincs, hogy az mi, majd hozok amit látok és elveszett egy ebédrendelésem és a futár kihozta és a recepciónk letagadja és várják és helyettesítek is és olyan referenciakódot kérnek ami nálam nincs meg ezért és itt áll egy faszi, hogy hosszan magyarázza, mikor NEM tud elvinni valamit valahová (jóóóóó) és a vidéki kolléganőnek én intézek valamit telefonon, MERT ő vidéken van (ott nincsen telefon??) és nagyon durván kellett volna már t.mpont cserélnem, mert ilyen úri huncutságokra nem mindig jut idő, és átküld kolléga egy videót a háza építéséről és ide is jön, hogy akkor most nézzük együtt és ugye ez nem komoly és szüntelen kocsmazaj van és ajtót csapkodnak százan ÉS még nem kezdtem hozzá az érdemi nagyon sok szakmai feladatomhoz...)

Átlagos délelőtt egy nagymultinál.

---

Szokás szerint gyönyörű az EKG-m, a mandulám is, tegnapi laborom is majdnem.

Összesítek.

Alapból nagyon egészséges vagyok. :D

Elképesztően jó a legtöbb vér-vizelet-hormon-háromféle terhelés értékem, a két kontrasztos MRI. A gégész szerint a nyelő reflexem is, amikor a kis tükrét letolta a torkomon. :D :D :D Aztán meg a röhögéstől nem tudtuk folytatni... (Harmincas doktornő.)

1. Valami van a nyakamban, jóindulatú, valszeg mellékpajzsmirigy adenóma, vagy pajzsmirigy. Ez a jelek szerint semmi galibát nem csinál, a hormonjaim is okésak a témában, de nagy, ezért ki kell venni, mielőtt valamit nyomni kezd. Műtét jövő héten, endós utánkövetéssel...

2. Referenciaérték maximumának tízszeresére ugrik fel a prolaktinom terhelés hatására, ami okoz hirtelen felidegesedést, szorongást, hangulatingadozást. Gyógyszerkúra, de még vizsgálják az agyalapi mirigyet, miért csinálja. Meg még néhány területet, mert ugye nem vagyok jól és egy csomó tünetnek valahol bújkál az oka.

3. Vas a véremben mutatóban van csak. SOS elkezdtem vasat/folsavat szedni. Ja, 25-27 naponként 8-9(!) napig tartó menzesz kiürít. Valszeg ettől vagyok rohadt fáradt és enervált állandóan, meghát ez nem normális, na ezt még fel kell fejteni (endo, szintén).

4. De a vashiány lehet felszívódási zavartól is, az állandó bélproblémáimtól. A gluténérzékenység újra a színen van, meg a a laktóz/kazein.

5. A gerincem deréki szakasza dráma, de ezt MRI nélkül is megmondom, úgy fáj, meg görcsöl tőle a csípőm, lábam. :D (Rém jó úgy feküdni egy órát mozdulatlanul az MRI-n, hogy egy tömbbé görcsöl be a csípőcsonttól lábujjig minden. :D)

---

Az endokrin zavaroktól (fennáll még egy jól karbantartott IR plusz a fentiek) lehet nagyfokú hízás (bár szerintem csak sokat kajálok és nem járok kondizni/táncolni/korizni), a 36 fok alatti testhőmérsékletem, a hangulatingadozások, az állandó fáradtság, meg a 95/55-ös vérnyomásom.

Ha megoldódik, akkor biztató a jövőre nézve.

Az endokrinológusom egy zseni.

komment

Áá

2018.10.17. 20:26 :: Tobber

És tényleg leírtam N-nel?

Komfort

Komfort

Komfort

Komfort

Komfort!

 

komment

Agyalgatás

2018.10.17. 16:50 :: Tobber

Agyalgatok valami konfortzóna elhagyó kalandon (szeretek új dolgokat kipróbálni, csak nagyon izgulok rajtuk).

A cégünk önkénteseket keres gyerekek környezetvédelmi oktatásához. Menne az vajon nekem? Vagy nem tudnék előadást tartani ilyesmiről?

---

Ma megjártam a spéci tüdőröntgent meg egy labort munka előtt. Holnap EKG és gégészeti szakélemény.

Annyira szét vagyok vizsgálva, hogy egy ideig nem lesz min aggódnom! :D

---

Megijeszt az új LTP törvény. Nagyon szemétség. Teljesen tervezhetetlenné teszi a befektetéseket, hogy bármikor áthúzhatja a saját államom a számításainkat.

Hezitálok, hová tegyem a megtakarításaimat. Biztonságban van egy önkéntes nyugdíjpénztárban? Tizennagyonsok éve takarékoskodom oda az összes nem adómentes cafetériámat, meg további kisebb összeget...

És biztonságban van a pénzem az államtól egy banki lekötésben vajon?

Normális, hogy az áltagember a bankoktól fél, pedig az állam kiszámíthatatlan?

(Nem ezért) tegnap segítettem egy öreg cigány néninek felvenni az ATM-ből pénzt. Azt mondta, hogy otthonhagyta az olvasó szemüvegét. Dehát ahhoz nagyok ott a betűk. Szerintem csak nem tud olvasni és szégyellte a drága. Annyiszor megköszönte, meg minden jót kívánt, kis cuki volt.
(Kollegina szerint megvárt egy bizalomgerjesztő arcú embert, akit megkérhet. Ja nem, akkor mégis inkább rövidlátó lehet. :D :D)

komment

Morzsák

2018.10.16. 16:18 :: Tobber

Túl sok állategészségügyes cikket olvashatok, éjjel hasmenős macskákról álmodtam, amikor bírtam aludni egy keveset.

---

Tizensok éve randizgattam egy állatorvossal, mármint amikor még társat kerestem. Rém beképzelt volt. Belegondolva másik állatorvossal is, az is beképzelt volt. Rákerestem (nehogy hozzá vigyem a macsekot, ha baja lenne), saját wikipédia szócikk van róla, full fényezés az egész. Meggyőződésem, hogy magáról írta egyes szám harmadi személyben! :D

---

Anyuék egyik barátja megvette a tárolómból a régi szobabicajomat. Anyu vállalta, hogy átadja napközben. A tárolómból. Majd jön az üzenet: Melyik kefével kefélgetheti a kiscicámat? :D

Tudtam, hogy felmegy hozzá 4 emeletet!

---

Válaszoltam Judós3-nak, lehet, hogy pikírten, lexarom. Vigye el a cuccát, ne ugráltasson, és ne halljak felőle, gyűlölöm, ha hülyének néznek. Majd ezen(!) felhúztam magamat, mert a simulékony kulturált kommunikáció híve vagyok, és nem jellemző rám a szurkálás. Kimentem a konyhába az Y generáció után takarítgatni, hogy lenyugodjak (nem, nem a munkám része, és van nappalis és éjszakai takarító csapatunk is, de ez megnyugtat), és ezüst róka kolléga rákérdezett, min feszültem be. Hát azon, hogy nem értem, min feszültem be, amikor nem kéne. :D Akkor miért?

---

Járt nálam asztalos, annyira nyomasztóan precíz, hogy ez tuti egy vagyont fog elkérni. Ellenben macskab.zi, a macskám meg mindenkit imád, szóval hamar egymásra találtak. A pasi a földön kinyitotta a táskáját, hogy nyugodtan szaglászhasson benne. Mennyire cuki már! Macsek Kócos táskájára is kattan, állandóan rajta üldögél.

A jó munkásembert megkínáltam egy kávéval (nekem mindenki szimpi, aki este hatkor megörül a kávé lehetőségének), de csak rizstejem van otthon. Látszott rajta, hogy nem igazán hallott ilyesmiről, de megkóstolná. Hát kisebb ódát zengett, mennyire finom rizstejjel a tejeskávé. Ma is fontos tudást adtam a világnak.

Egyébként a Felliniben a Római parton van vaníliás-mandulás-rizstejes jegeskávé, bögrében. Állati finom.
(És szeretem a Dunát.)

Kapcsolódó kép

(visit-hungary.com)

komment

Morzsák

2018.10.15. 11:39 :: Tobber

...és a leggazdaságosabban úgy lehet megúszni a kupon-napokat, hogy Bé-jét használom el. Kellett hajfesték, kórházi pizsama, bojtos sapka, amire macsek rá is kattant (kimentettem). Ja. Meg cicakolbász.

Szombati rendrakós munkanap után ettünk konfitált tarját meg báránycsülköt csini helyen, régóta készültünk oda és maximális az elégedettségünk.

És a sírkertet bezárták az orrunk előtt világos nappal, pedig felpakoltunk sok-sok banánchips-szel. Kénytelenek voltunk vásárolni, bár pont az Aréna elég hiányos az ízlésünknek.

---

És Kócos nagyon cuki a macskámmal. Is.

---

És írt legutóbbi élettárs Judós3, hogy vegyem le a 1,5 éve instára felrakott néhány fotónkat. Engem meg ne ugráltasson, aki ilyen g.ci módon hagy el, miután mindent megkapott, illetve ne nézgesse, az instára azóta vagy 150 fotóm felkerült.

Majd válaszolok, ne gondolja, hogy továbbra is mindenki a fuvarosa/bankára/házvezetője/szolgája. De nem veszem le, annyi fáradságot nem veszek, szedje le a tagelést, ha képes rá. :D Viszont elvihetné már a cuccait, szóval kénytelen vagyok találkozni vele, vagy rábízni Anyura, nem tudom. Egy éve hagyott el, ráér. :D

---

Elkészültem két félbehagyott gyöngyhímzett medállal tegnap, meg egy karkötővel majdnem. Elkezdtem egy újat is, illetve rajzoltam tervet egy következőhöz. Igen, előkerestem a táskavarrásokból maradt műbőreimet és a drótékszerkészítéshez felhalmozott csiszolt ásványaimat és relaxáló tevékenységként kombinálgattam a színeket.

A tegnapi napot csak a kezdődő takony megállítására használtam, otthon kreatívkodtam a meleg lakásban sorozatnézés közben. A kecót rendbedobtam, mostam, most meg a redőny akadt ki. Ma asztalos méri fel a teraszt, remélem, meg tudunk egyezni és hamar elkészül, holnap a redőnyös érkezik.

A szombati hívásra nem mentem cimbikkel táncolni, lemondtam egy MüPás programról is, a szeretőket rendre passzolom, nem akarok semmit elkapni a kórházig. Sokat elárul a jellemükről, hogyan reagálnak a fiúk a műtét hírére (jé, Hokis nem is annyira s.ggfej :D).

---

Rém izgi életem van, annak örülök, hogy Meghan Markle gyereket vár. Utálnám az életét, meg az állandó bájolgást (amit szvsz túlzásbavisz, dehát más kultúra, nem a dolgozó anya-sportoló Rogán Cili életét kell élje), de szimpi, hogy elvált, félnéger, 37 éves nő hercegné lehet az európai királyi világban. Oké, szépséges, de akkoris.

És Eugénia hercegnő a műtéti hegét láttató menyasszonyi ruhában ment férjhez hétvégén.

Végleg macskás vénkisasszonnyá váltam.

komment

Morzsák

2018.10.11. 15:10 :: Tobber

Csak hétvégén hat ajánlatot kaptam ex(!)szeretőktől. Hatot.

Nem, köszönöm.

Főleg nem aznapi felajánlásoknál. Nem is értem, vajon egy huszonéves lány félredobna minden programot és rohanna ágyat húzni/epilálni/sminkelni, ha aznap d.u. ráír egy rég nem látott szerető, hogy este kettyintsenek? :O

Tegnap még Hokis is lemondtam, nincsen vérnyomásom.

---

A cimbikhez sincsen sok kedvem, Té nyúz, kvízezzünk, vagy legalább hadd mesélje el a munkaválságát, én meg épp elég válságot élek át a Nagy Leépítős Projekt miatt, szóval munka után szívesebben rugdosom hazafelé az avart, fotózom az utcai cicákat, a sárguló fasort, vagy hallgatom a saját macsekom szuszogását a mellkasomon.

Pár óra cicafoglalkozás (hám gyakorlása, körbenézés a teraszon (amíg egy nyest nem kezdett valahol vinnyogni, amitől a cica döbbenten lenézett, majd a lábam közt betolatott a lakásba), játék a pórázával, árnyékok követése, pihi rajtam) után belezuttyantam egy kád habfürdőbe, elolvastam a hogyvolt kommenteket a survivorről, válaszolgattam Kócosnak, majd semmit nem csináltam.

A macskának új élmény, 10 percenként sétált előrébb 30 centit, aztán közel ért, és felháborodva nyávogott, hogy vizes a kilógó könyököm alatt a járólap, nem tud közelebb jönni. Annyira poén a feje, ahogy mérgesen akaratoskodva kiabál az arcomba az a cérnahangú mini cica, hogy azonnal intézkedjek. :D :D :D

Aztán hozott egy hatalmas átdozatott, belelépett(!) a tócsába, hogy közel legyen hozzám. Hát nem édes? :D

---

Ma jött egy hívás, amiből megbizonyosodtam, hogy én végtelenül jól vagyok mentálisan hála a vidám kajla kiscicának.

---

Köszönés nélkül küld egy rendezvényplakát fotót egy 3 éve nem látott ismerős, megköszönöm, hogy nem megyek, de sok sikert.

Erre már tud írni: "Miért nem?"

Hát, neked is szia, kösz jól vagyok, mi a fsz közöd van hozzá: "Ez komoly?"

"Hát írtad, hogy nem tudsz jönni. De miért nem?"

Nem is válaszolok.

---

A kollégáim 80%-a taknyos-torokfájós. Ha ezt most elkapom, nem műtik meg a nyakamat 2 hét múlva. Erre mindenki az arcomba beszél, utólag szól, hogy annyira xarul volt, hogy nem is bírt reggel vezetni, egynek a gyereke fetreng tőle, egy másik gyógyszereket is szed rá. ÚjNagyfőnököm is.

Rettegek, hogy elkapom. Gyökérbunkó vagyok, ha udvariasan kérem, hogy ha lehet, most nem kéne megfertőzzenek.

Szellőztetünk folyamat, de jövő héten lehet, hogy nem kéne (két) metróval csúcsidőben bejárni, home officeban vagy szabin kéne lenni. Minimum autóval jönni ide a TBC központba.

komment

Éljen a házasság

2018.10.09. 14:32 :: Tobber

-Szia Apu! Tudod hányadika van?

-Hányadika?

-Kilencedike. És mi van október kilencedikén?

-Őőőő... Anyád születésnapja!

-:DDDDDDDD Szép próbálkozás, de nem nyert, az augusztusban van. A 47. házassági évfordulótok.

-:DDDDD Jaaaa! Akkor kéne valami. De már reggel voltam a városban, most menjek el megint?

-Mondjuk az OBI-ban van szép orchidea, gyűjti. Az egy kilométerre van, kocsival öt perc. :D

komment

De miért?

2018.10.08. 19:46 :: Tobber

Valaki mesélje már el nekem, milyen fejem van, hogy tőlem kérnek az emberek párkapcsolati tanácsokat? :D

Mondjuk végtelenül egyszerű a hozzáállásom így öregkoromra*: ha szarvele/szaraszex/szenvedés/megalázó/nemboldog a kapcsolatuk, akkor van élet egyedül is, vagy utána mással, minek erőlködni. Látom a sok-sok-sok rossz példát, látom a sok-sok elvált és kivirult kolléganőmet, kapom a véleményeket, mennyire irigyelnek a vakmerőségemért bátorságomért, hát hajrá.

Önbizalom, merészség és tartás, nem kell tűrni.

*Miután tűrtem bántalmazást, meg sovinizmust, meg apámat en bloc, elég nyilvánvaló a következtetés így 42 év után. :D

komment

süti beállítások módosítása