HTML

Tobber életblogja

Friss topikok

Címkék

Judós3

2017.11.09. 12:19 :: Tobber

Korrekt volt velem, sosem csalt meg, és annyira imádott, amit ki is mutatott minden percben, amit még sosem tapasztaltam.

Bekísért, körbeugrált, értemjött, kényeztetett, ő még egy lelkes gyerek volt. Én gondoskodtam róla cserébe. Nekem ne jöjjön senki azzal, hogy ő minden kapcsolatában igazi férfi, meg igazi nő. Mi ezt választottuk és ez működött is. Azzal se jöjjön, hogy ő csak egy szerető volt. Nem, ő élettárs volt. Egy kedves kis kölyökkutya, akire képtelenség 5 percig is haragudni.

Nem értett sok mindent az én „felnőtt” világomból, a lenti hiszti alapján látható, hogy félre is értett mindent, de a lelkesedése hihetetlen volt.

Azt már kora harmincas éveimben eldöntöttem, hogy nem is keresek Férfit magam mellé, nem is igénylem. Önálló gondolkodású, egzisztenciájú nő vagyok, ha ilyen jön, örülök, de nem hiányzik. Támaszkodhatok a tudásomra, a családomra, a barátaimra, mint bajban többször kiderült már. Ha értelmiségi köd zuhan rám, akkor is az előbbiekkel bőven ki tudom élni magamat.

Judós3 pedig a mindennapi szeretetet adta meg. Na EZ nagyon is hiányzik.

Közben randiztam megint a szép kis félfrancia-félarabbal, főzött nekem, ottaludt. Bújni akartam valakihez, ő erre tökéletes.

Megijedt, hogy egyéjszakásat akarok csak tőle, gyorsan le is fixált egy következő randit. Most visszatérek ezekhez a kis zsiványokhoz, de az a mély kapcsolat, ami Judós3-mal kialakult, nem esélyes...

komment

süti beállítások módosítása