HTML

Elrendezési kényszer és élvezetek

2017.08.10. 16:31 :: Tobber

Nem bírom a bizonytalan dolgokat, amit lehet, szeretek elrendezni, jó lenne végre fix állás Judós3-nak, miután a pszichopata főnöknő miatt 4x11 óra után lelépett a kávézóból (amit egyedül vihetett, meg minden, csak ha a nő beállított, néha halállal fenyegette, he?), mindegy is.

Megszerezte a vizsgatételeket, van 3 hét rá, ma otthon kidolgozza.

Ma négy hónapja élünk együtt. Igen, nálam, költségeket felezve, minden nap, mint az öreg házasok. Több, mint fél éve ismerem. Hát, nem gondoltuk volna az első együtt töltött, kevés beszéd, sok keksz éjszakánk után, 19 év korkülönbséggel, más közeg, érdeklődés, célok...

De összeillünk, meg tudjuk egymást nevettetni, két forrófejű hülye vagyunk, de kb. egy perc kibékülnünk, meg tudunk beszélni bármit, remek programokat halmozunk egymásra, ő pedig gyönyörű, ezzel kompenzál engem. :D

Egyébként meg pörgünk, kedden pl. Té szülinapját ünnepeltük meg egy piknikkel, a derekam leszakad a földönüléstől, de megérte.

A hasmenésem, hányingerem nemhogy javul, de romlik. Mivel túl sok okot a gasztrós dokik nem tártak fel, esélyes, hogy az idegeskedés lesz.

Kafa a kánikulában kiszáradni, na.

Tudom, hogy első világbéli problémáim vannak, de egy megszűnt. A régi irodaházunkban Costa volt, ott egyedül az espresso iható, mindig újítottak, sosem találták el az arányokat, ízeket.

Most Frei van a közelben. Hát, én legszívesebben odaköltöznék a kávéfőző kiöntőcsöve alá. De a sós sütijeik, szendvicseik, a limonádéik, mind-mind imádom, karakteres ízek, semmi mismásolás, a kávé klasszikusan finom, a választék elképesztő, egzotikus vagy letisztult ízek egyaránt, és az ára is korrekt. Sokáig azt hittem, ez is csak egy divatos hely, amit aztán felülmúltak a belvárosi téglafalú, de sokmilliós gépekkel dolgozó baristás helyek, amik még egy fokkal jobb minőség, de a választék és a fantázia gyenge sajnos. Egyelőre élvezem, ha a százas kávélista végére érek, kezdem előről.

komment

süti beállítások módosítása