Tobber életblogja

Ugye Kommandós és Nagyonlétra ugyanarra a kicsi egyetemre járnak, közben ismerőssé is váltak, összehaverkodtak.

Remek.

Diszkrét fiúk, tudtommal nem beszélnek meg.

Ismerkedem egy sráccal, az új irodánk környékén lakik, milyen praktikus is ez!

Két közös ismerősünk van facebookon.

Bizony, a fenti srácok.

Hisz évfolyamtársak Kommandóssal.

Mit ne mondjak, gyönyörű pasik járnak oda.

Kérdezősködik, honnan ismerem őket, nem bírok kitérni a kérdései elől.

Próbálom az életet úgy felfogni, mint a Lutra albumot: gyűjts össze onnan mindenkit a teljes kollekcióhoz.

-És mondtam apának, hogy veled fogok randizni.
-És apa tudja, hány éves vok?
-Aha.
-És apa hány éves?
-Egy évvel fiatalabb nálad.

:O

Ismertek, nem vagyok egy érzelgős fajta.

De az valahol a szívem mélyén mindig fáj egy picit, hogy nekem már sosem lesz olyan nagyon romantikus, csöpögős meglepetés lánykérésem.

Tudom, hogy hangosan röhögtök, nem is tudnék ilyen helyzettel mit kezdeni, és mivel párkapcsolatot már nem szeretnék, ezért esélytelen, de akkor is.

Ez olyan jó lett volna.

Közben mennek az unalmas hétköznapok, pakolunk az irodában, helyettesítek, határidőim vannak, tanulok sokat, kollégák hoznak nekem isteni kézműves kajákat, miközben Bével kávézgatok, itt van egyik kollegina gyereke, vele haverkodok pakolás közben, szervezem az éves kollégás+családtagjais elvonulást a Balcsihoz, dícsérek ruhákat és kitalálok kiegészítőt másiknak, diétás recepteken agyalok túró-sajt-sonka-tojás-kevés zab témakörben.

A srácok sorbanállnak, senkivel nem randizom a héten-jövő héten.

És tizenkilencre lapot húzok: Egy e-bookot vettem a héten, mert olyan emberek ajánlották, hogy azonnal el akarom olvasni.

Tényleg nem tudom, mikor.

Hétvégén a két kondin kívül kizárólag kekszeln tanulni fogok.

Heti 12 órára emeltük a nyelvórákat, ami egy agyrém munka, helyettesítés és irodaszelektálás mellett. Négy munkanap három óra meló után.

Hétfőről szerdára még csak-csak tudok tanulni, leckét és fogalmazásokat írni, de szerda este 21 h után esem haza először reggel 7:45 után, akkor kezdhetek neki a tanulásnak, másnap kapkodva kelés, munka, megint három óra suli, majd bkv-n cipelem minden cuccomat, majd éjjel leckeírás, ugyanígy csütörtökről péntekre.

Hát téboly!

Már morogtam eddig is (egyik lány elutazik, ezért fel kellett gyorsulnunk a heti hatról), de amikor minden második órát kérik, hogy legyen később 1-1,5 órával, ergó 22 h után esnék haza, kelek reggel 6:30-kor és addig fogatmosni nincs időm, nemhogy zuhany, hajmosás, mosás, főzés, ágyhúzás, alapvető szükségletek, nemhogy elmenni futni, olvasni, csak ülni fél órát a fotelben vagy szeretkezni, na ebből elegem lett.

Ez egy iskola fix órarenddel, állandóan oda-vissza pakolgatjuk az órákat, mert tánca van, mert elintéznivalója van.

Nem, nem kényszeres szabálykövető vagyok, hanem halálosan fárasztó este tízkor kimerülten battyogni haza a kihalt kertvárosban cipekedve és utána még órákat a könyvek fölött görnyedni.

Bent meg a szokásos határidők…

Hát beduzzogtam, tovább már ne módosítsunk!

Kivettem végül KETTŐ hét szabit, életemben nem csináltam még ilyet.

Ki kellett vasalni az idegeimet, ezért nem mentem el a meleg fiúkkal a tengerpartra (csesztettek is érte!), mert ők aztán a játszmázás világbajnokai, amikor éppen nem kellemetlen kérdésekkel piszkálnak, nem hiányzott. :/

Ki akartam kapcsolni, ezért semmi érdemlegeset nem csináltam.

Apunak műtétje volt, őt szállítottam a kb. 10 percre lévő kórházba.

Főztem minden nap valami kreatívat és szénhidrátcsökkentettet.

Heti négyszer 1,5 órára lementem a konditerembe, utána szaunáztam.

Megfáradt a dolog Műegyetemistával, szerintem hisztis, Rosszfiú kielemezte, szerinte belémzúgott és féltékeny. Nem tudom, mindenesetre megírtam neki, hogy a múlt heti hangnemet ne vegye fel velem többé. Azóta nem ír, feladat megoldva. :D Megünnepeltük első évfordulónkat, vagy mit Jogászhallgatóval. Rosszfiú fél napot nálam lógott, nagyon szórakoztat, kicsit olyan, mint én voltam valaha (mármint nem rossz, hanem nyitott, de céltudat nélküli). Létra végül annyira elmerült a lelki válságában, hogy hazaköltözik messzi vidékre, hát, a szívem szakad meg. Amennyire könyörgött és én nem is akartam vele találkozni közel egy éve, annyira megkedveltem. Kismacska aludt nálam, nem tudjuk hova tenni egymást, nagyon kis érzékeny lelkű. Elszoktam a hajnalig simogatásoktól, bújásoktól, gyengédségtől. Itt aludt Építészhallgató is (egy másik éjszaka), akit szokásommal ellentétben én hívtam át egyik este, mert elmaradt egy programom, ő meg napok óta kuncsorgott. Ő tart istennőnek, meg álomszépnek, annyira kedves és szép fiú. Volt nálam a szépséges testű élsportoló, ma egy okos vagány. A mexikói írt, hogy őt annyira elvarázsoltam a csodás testemmel és a szép arcommal (nincsen), hogy ősszel vissza akar jönni Pestre két napra (az EU-ban él) és csak velem lenni a lakásomon, lenne-e kedvem hozzá. Hát persze. Hatalmas a különbség a magyar és a latin pasik között, annyira szívmelengetően, nem mácsósan-tenyérbemászóan, hanem tényleg csodásan bókolnak, imádom!

Iszogattunk a cimbikkel Pé-éknél egyik este. Jártunk egy vidéki fesztiválon, találkoztunk rég nem látott ismerősökkel. Fél napot sétáltunk a Mesterségek ünnepén és a napsütötte, lezárt budai utcákon.

Én így kapcsolódom ki.

Érzem, hogy most komoly útkereső szakaszba érkeztem az életemben a munka területén, jó-jó így, de szeretnék még jobbat kihozni belőle.

Gondolkoztam, a blogom már évek óta nagyrészt a napjaim leírásáról szól és nem sokat agyalok, dilemmázok, vagy fejtegetek témákat. Bizonyára unalmas lehet, nem tudom, igényem nincsen rá, vagy így alakul az életem, hogy nem tépelődöm sokat.

És megveszek egy kis behűtött dinnyéért, hogy a tücsökzajos erkélyemen majszoljam könyékig csurgó lével, de tilos este a szénhidrát. Hát mikor egyen az ember dinnyét, ha nem a csillagos nyári éjszakában?

Vagyok, csak mindig lefoglalom magamat.

A munkahelyem (és a bkv-zás) egyre jobban lenyom, ráterpeszkedik az életemre, a gondolataimra, az idegeimre.

Meguntam, hogy ezt kompenzálgatom (túl) a szabadidőmben.

Kezembe akarom venni az irányítást.

Ezért kezdtem nyelvet tanulni.

Most az egészségemet akarom helyrepofozni, ami a lelkemre is hat, hát nyilván.

Hetek óta min. heti négyszer mozgok, most szabi alatt ötször is belefér. Kialszom magamat. Van időm spanyolt olvasni. Bemenni a Libribe, spanyol füzeteket venni a szintemen, beülni velük a Freibe és kávé közben kiolvasni a felét. Sok-sok gyümölcsöt eszem, nem célom a fogyás. Pakolok otthon, új növényeket ültettem, igen, most.

Próbálok nem gondolni a cégre, bár egy témában helyzet van, ezért naponta ránézek a céges levelekre. Szerdán megint meghazudtolt az egyik görény, hánytam az idegességtől. Szabin.

Kekszelek nagyon-nagyon sokat, ráérek végre kiélvezni. Ma randiztam a város legszebb testű pasijával. Pedig hittem, hogy Létra az. Jaj, hát csodaszép volt, élsportoló. Létra visszatér a lelki izék után, Joghallgatóval ünnepeltük az első évfordulónkat, Vörös ismételt, Rosszfiú volt fél nap nálam, ő mindig nagy élmény, nagy egyéniség. Nagyonlétra akart ma, meg a Pincérfiú, egy gimis osztálytársam írt, hogy látott tinderen, igyunk meg valamit, de nem bonyolódnék bele.

Remélem, hétvégén lehet napozni, ezeket akartam szabi alatt mindössze.

Nyugalmat.

…és aztán eltöltöttem az idei év egyik legkellemesebb estéjét vele.

Okos, egzotikus, vonzó, higgadt, szórakoztató, udvarias, finom, és hát… Le a kalappal.

A magyar pasik miért nem ilyen figyelmesek? :( Pedig én aztán már egy kósza bóktól el tudok ájulni, nemhogy egy ilyen szeretőtől.

(Ejj, de szomorú ez a magyarokra nézve, igen, a tapasztalat beszél belőlem. Lenyomják az igényszintünket. Pedig semmiből nem állna megtanulniuk, hogy mi kell egy nőnek.)

Kértem, hogy spanyolul beszéljen hozzám, és néha meg is értettem, csodaszép a kiejtése.

És fekete a szeme. Meg a haja. Fekete. Nem barna.

Beszélt a hazájáról, a szülővárosáról, milyen csoda világ!

Írt utána, hogy elragadó voltam. És hogy szeretne még találkozni. Ahhoz képest, hogy egy Európában tanuló, itt csak turistáskodó egyetemista, cuki.

Készült tegnap pár csoportkép napközben, erre kattanunk. Múlt héten panaszkodott egy kollégánk, hogy jubilál a cégnél, én gimibe jártam, ő már itt dolgozott, a cég meg egy kanyi plakettet nem ad neki ezért.

Kezembevettem a dolgot, körbeírtam, kitaláltuk, hogyan lepjük meg egy nagy tortával, gyertyával, leszerveztük, megleptük, meghatódott. Mi, kisemberek tartsunk össze.

Vigyorgó csoportkép készült.

Kaptunk cserébe négy doboz jégkrémet tőle, a vaníliással iszom most a tejeskávémat. Nyami!

Aztán munka után limonádéztunk és nyelvet gyakoroltunk a csoporttal. Tudtam, hogy az előző kurzuson csoporttársunk ismét az országban van, ezért beszerveztem, jöjjön oda meglepetésnek. Nagy sikongatások, ölelkezések, sikerült a meglepetés.

Újabb csoportkép készült.

Múlt héten, amikor a tanárunk szülinapját szerveztem le, akkor is cuki kép készült.

Én imádok fotókon szerepelni.

Azt annyira nem, hogy egy kézműves tanfolyam az én alkotó képemmel reklámozza magát a megkérdezésem nélkül, de inkább az a bajom, hogy nem nézek ki jól azon a fotón…

És aztán ugye jött a mexikói és megkoronázta a napot.

Most már kezdhetnének az ismerőseim leszokni róla, hogy pasikat ajánlanak be nekem.

Cukik, meg jót akarnak a cimborájuknak (vagy pont nem??), de tényleg úgy tűnök, mint aki nem tud magának szerezni épp amilyet szeretne? :)

Jobban is szeretem a tindert, kényelmes, biztonságos, bőséges a választék, csak azzal levelezek, akivel közös a szimpátia, vagy ezt minek nevezzem. :D

A hétvége nagyját hasgörccsel fetrengtem végig lehúzott redőnyök mögött, így sikerült tízre leszorítani a jelentkezők számát.

A mexikóival régóta levelezek, ma a csoportommal cukrászdában gyakorlás után vele spanyolozom éjjel tovább.