Tobber életblogja

Nem lehetek túl okos, életemen át hajkurászom a tudást, a kultúrát, a még kellemes mennyiségű szociális életet, szórakozást, elismerést munkában és persze szülőktől, tanulom az új hobbikat és nyelvet és fejlődöm a meglévőekben, harcolok a rossz genetikámmal. Erre tegnap a terapeutának elmélkedem, hogy két hétvégét szigorúan arra szántam, hogy elkészítsek három pár fülbevalót, két karkötőt, összeállítsak négy alapanyagszettet a további ötleteimhez, rendeltem alapanyagokat a befejezendőkhöz, olvastam, horgoltam és közben sorozatokat néztem, podcasteket hallgattam, illetve elugrottam a csajokkal egy workshopra bandázni. És hogy mennyire megnyugtatott.

Visszakérdez: Eszerint ön valójában ezekben találja meg a lelki békéjét?

Én meg a homlokomra csaptam, hogy jaaaa, mert a lelki békét keresem????

Sosem fogalmaztam meg. És valóban, színek, anyagok, textúrák, kreatív egyedüllét vagy épp mások tanítása megnyugtat.

Bátrabban utasítok vissza szuper programokat, ha még nem érzem az erőt magamban, pedig nagyon mennék, de legutóbb is fél órát bírtam táncolni csak. Ott még nagyon sok az ember.

Voltunk remek színházban (az majdnem három óra volt, úgyhogy a szezonban csak rövidebb darabokat szeretnék nézni), szünetben megbeszéltük, kinek melyik gyógyszerből van tartaléka, ha kéne, illetve ajánlgattunk újakat.

Sütöttünk olyan isteni tortát és sós süteményeket Békával, hogy azóta a számban az ízük és szerintem még hasonló minőségűeket sem sütöttem soha.

Szerváltunk error price füstölt lapockát 300 Ft/kg körüli áron.

Megrendeltem fél-egy évre a fogkrém, sampon, hajfesték, deó, krém, minden drogériai szükségletemet, egy: nem kell vele foglalkozzak, kettő: a pontszorzókkal közel 32 000 forintot gyűjtöttem a kártyámra, amit majd elkölthetek. Ha majd elfogyna a rakat fogkrém. :D

Összefoglalom: A középkorúság izgalmai a horgolás, gyógyszerajánlók, süteményreceptek, kuponos spórolás és olcsó árú húsok. Megérkeztem.

A kéthetente takarító nőnek kimaradt egy alkalom, úgyhogy megerőltettem magamat, de már újra jár, és harmad időben a kölcsönösen szerelmes macskámat bogyorgatja és finomságokat hoz neki. Teljesítménybért fizetek, pont nem zavar, hogy amíg törökülésben dolgozom a franciaágyon, ő tükröt mos vagy a macskával gügyörészik (nagyon cukik).

Heti két nap bemegyek a céghez, ahol képtelenség hatékonyan dolgozni, de megnevettetnek, bandázni hívnak és ötletelünk.

Apámat idén eddig háromszor vittem kertészetbe, végre megvettük a vágyott növénykéit. Húsvétkor két nap ültem náluk és dolgoztunk a családfán (sehol nem tartunk, annyi minden van), meg ugye heti 1-2-szer viszem a piaci árut, felhívom, ha Anyu elmegy otthonról, hogy jól van-e, amiután megkaptam, hogy hónapokig feléjük sem nézek. Fuh, én SOHA nem fogok megfelelni apámnak. Ja de, megdicsért a királykék ruhámban. Tényleg jól áll.

Kikérdeztem őket, apám szerint egy nagyon nyugodt és kiegyensúlyozott gyerek voltam, Anyu szerint nagyon megbízható és jó kislány. Hát, a poroszos nevelés kifelé hatásosnak látszik!

Most van pár éves és negyedéves határidőm, egyik miatt hetekig csesztettem a főnökömet, ha nem árulja el, miket tegyek az éves riportba, megcsinálom a tavalyi témák alapján. Nem kaptam válaszokat, önállóan elkészítettem a sokoldalas színes-szagos-diagramos prezit, majd a bizottságnak küldés előtt fél nappal felhív, hogy olyan csúnya a tavalyi teljesítmény, inkább ne kérkedjünk vele, ne küldjük el.

Szóval tonna felhalmozódott feladatomnál túl vagyok a határidőn és csesztetnek, ezt meg hiába készítettem. Áh!

Egyik nap Anyu meghallotta, hogy fél háromkor még nem reggeliztem, úgyhogy átsétált egy doboz rakott krumplival. Életet mentett.

Beütött a nyár, a tetőteraszon idén kevés növény lesz, de azok kánikulabiztos bevált fajták. Szeretném, ha maradna hely egy szélesebb napozóágynak egy árnyékolóval. Mykonoson azt élveztem a legjobban, hogy a napernyő árnyékában fekszünk a susogó bokrok mellett a napágyon és olvasgatunk, igazi nyaralós-relaxálós teraszt szeretnék (amíg a szúnyogok hagyják).

Mondom, középkorú vagyok.

Itt süt a nap és esik. Nagyon szimbolikus.

Ismét megköszönöm a leveleiteket, aggódásokat. Ugye mindenki kapott választ? :)

Hiszem, hogy akkor is menni kell, ha nem akarom, ezért három pszichológiai előadást kihagytam, DE terápia heti kétszer, egy vagyonért, gyógyszerek, de főleg mindenféle emberi kontaktok. Négy napot a csajokkal vidéki panzióztunk, három hónap után és csökkenő szorongásoldóval is végre 11-12 órákat aludtam a falusi friss levegőn és érzelmi biztonságos környezetben. Nem titkoltam el, hogy milyen mélyponton voltam, szerintem álszerénység nem beszélni depresszióról vagy klimaxról. (Esetemben ÉS)

Húsvét kiscsaláddal, szüleimmel két fél nap, apám egyszer az erkélyen aludt be, egyszer be is vonult a szobájába. Aztán elvittem a közeli kertészetbe körülnézni, ahová két hete is elvittem, majd búcsúzáskor dühösen lebaxott, hogy ez jólesett, de hónapok óta nem látott és mehetnék igazán gyakrabban.

Hát, rég nem bőgtem, de ennél többet akkor sem tudok adni, ha 1. jól lennék, amiről mit sem tud 2. ő bármit is adott volna érzelmileg gyerekkoromban, 3. hetente 1-2-szer bevásárolok nekik a piacon, Anyu névnapján is ott fél napoztam, legutóbb kétszer hétvégén. Mi a fenét várnak még el tőlem, hogy mindig én leszek a rossz gyerekük???????

Totál kiborultam, pedig azt hittem, már stabilabb vagyok.

Kócosra egyre kevesebbet gondolok, láttam, hogy a névnapján a tesóját kellett egy vidéki fasorban az autója előtt aszfalton pózolgatva fotóznia. Boldog névnap lehetett.

Jártunk társcég meghívására náluk és szeretettel fogadtak és körbeugráltak és sokat tanultam tőlük.

A kéthetente (most négy lesz) 2-3-4 órát takarító nő egy áldás, sosem másznék fel a cirko tetejét lepucolni, (még nem is vagyok teljesen jól a spirál miatt, szúr, fájdogál). És imádja a macskát, jutifalatokat hoz neki és babusgatja. Nagy haverok lettek a porszívó ellenére. Gondolom, azért nem élete legnehezebb melója lehetek neki, 38 nm, magam is tisztaságot tartok és elpakolok előtte...

Online hetente spanyol, bevásárolt alapanyagok az új hobbihoz, elkészült mesterworkshop ékszer, meg még jópár saját elképzelés, volt búcsúztató meg csapatunk pesztrálása, cimbikkel csevegős délután, városnéző séta, befejeztem a meditációs tanfolyamot, de nem az én világom, a mindfulness viszont hasznos és alkalmazom.

Vár rám a céges menedzsmentriport készítése az FB ülésre, annak lebonyolítása, a negyedéves angol statisztikáimból prezi a boardelnöknek, egy elvonulásszervezés, három külföldi út szervezés és a szokásos sok munkám. Két irodaház költöztetés koordinálása a cégünknél, projekthajrá, július 1-ig a fülem is kettéáll.

Új éves céljaim nincsenek, annyit tetettem hozzá, hogy szerintem többletérték, hogy fordítom, lektorálom az angol dolgainkat, vagy SOS EU központi levelekre összedobok egy illedelmes halogató választ.

Megyünk két színházba a hónapban, egy tortaworkshopra, kézműveskedni, vidéki elvonulni, többezres céges buliba, hokimeccsre, újabb workshopra az új hobbihoz, apámat viszem a telekre (mert ugye sosem foglalkozom velük, Anyut naponta, aput heti háromszor hívom), aztán jön a nyár, négy nap medencés balcsis ház a tavalyiakkal, egy kerti parti szerveződik, egyhetes elvonulás huszonpáran csajok a szokásosra, Bével is alakul Balcsi, Apu 80, Anyu 78, valamit kéne szervezni meg ajándékozni.

Anyagilag taccsra tesz a terápia, ezért idén nem lesz (több) külföld, millió helyen jártam már, egy napággyal járulok hozzá a teraszomon wellnessezéshez. Meg egy monstre szúnyogriasztó lámpizével! Legalább a macska is velem nyaral.

Dupla antidepresszánssal, retard szorongásoldóval egyelőre egészen elviselhető. Az egyedüli programokra nem mentem el, jó a tudat, hogy lenne mit csinálni, ha lenne erőm. De a nyelv megy, a meditációt hivatalosan megtanultuk, heti két krízisterápia pipa, most döbbenek rá, hányszázezer ment el olyan terápiákra, ahol buksisimiztek és semmit nem tártak fel, pláne oldottunk meg.

Abbahagyhattam a hormonokat és kaptam spirált az „átmeneti” időszakra, bár ez eufemizmus az évekig elhúzódó klimaxos vérzésre. Remélem, a hormon okozta a mélypontokat és kitisztul pár hónap alatt!!

Mivel nem szültem, ezért erőltetni kellett a spirált, meg tágítottak és tökörésztek egy darabig, hát az fájt. A kezelőben majdnem elájultam (tiniként voltam ájulós), a patikában ültem egy fél órát, hogy ne csak fehér pöttyöket lássak, egy napig minden oké volt, majd azóta vérezget és fáj, megyek kontrollra.

Anyukám kezd belefáradni a korába, apám és nagynéném ápolásába és hirtelen beütött, ha most nem csinálok programot vele, hát mikor. Elvittem a környéki városismereti sétára, a felét belém kapaszkodva sétálta végig. Ő. A hiperaktív. :(

Nagybátyám hagyatékija lezárult, nyert a hagyatékvadász benyalizós unokahug, bár támadható, de így is marad elég nagynéninek és inkább hagyja 83 évesen, nem perelget. 62 év házasság után a férj suttyomban megír egy végrendeletet az őt ápoló, a xarból kimosó hűséges felesége hátrányára, hát, tudjátok, hányok a mellveregető nagymagyar, nőlenéző nagybácsitól, ne nyugodjék békében. Nagynéném az idegösszeomlás szélén.

De.

Jártunk varázslatos gyűjteménynézőben egy múzeumraktárban a csajokkal, esti sétával összekötve.

Cimbikkel átmentünk TCsV-hez társasozni, amiből 5-6 óra csacsogás lett, még az sem derült ki, mit játszottunk volna.

Jött a vidéki céges csapatom, pesztráltam őket, ettünk isteni rozmaringos báránycsülköt, játszottunk, ketten mindent bevállalva. Na, az komfortzónámon kívül esett, imádtam.

Hétvégén mindkét nap kreatív workshop lesz, egyik a havernőkkel, aztán jövő héten a nagycsapat elfoglalja négy napra a panziót és én semmit nem fogok csinálni, csak szívom be a jó levegőt és a kreatív energiákat.

Sokszor nehéz még elindulni, meg épp a munkalendületem is alábbhagyott (most dolgozom annyit, amennyi az alap munkám lenne). Bealszom random, megy hajnalig valami podcast sorozat.

Kócos nagyon hiányzik, mármint az, ami régen volt, de egyértelműen elengedtem. Csak fáj még.

Jöttek ki újabb évadok a még közösen nézett sorozatainkból, nem bírok belenézni!

Ja, a Dexter unalmas a Six Feet Under után, kaszáltam. De újrakezdtem az Utódlást, amit anno azért kaszálhattam, mert véletlenül nem az első résztől láthattam és úgy követhetetlen volt, most meg izgalmas.

Hajnali háromig gondolkoztam, hogy mégis befejezem. Elképesztően hiányzik Kócos és nincs célom, nincs örömöm.

Rámsóztak egy hatalmas munkát, amikor totálisan el vagyok maradva másik 10+-szal ÉS offline feladataim vannak a héten, lelkileg nem bírom.

Az éves értékelésemet magamnak 95% körülre lőttem be, a főnököm felhúzta 100%-ra az összes mutatómat. Elmesélte, hogy körbetelefonált és minden vezető ezt javasolta.

Körbeküldtek értékelő kérdőívet rólam, abban a kollégáim minden mutatómat 5/5-re állították és állítólag nagyon szép szöveges értékeléseket kaptam.

Egyikük vezető külön rámírt, hogy nem is volt ez kérdés és szeretné megírni, hogy nagyszerű velem dolgozni. Na, vele én is nagyon szeretek. :)

De közben özönlenek be az igények és sakkozom, melyikkel mennyit merjek elmaradni. Dehogy engedtem én el ezt az egészet.

Volt színház a Papírkutyákkal, amit még próbálok értelmezni, de vagy túl sok a szorongásoldóm és tompít, vagy nagyon nem értem a legközismertebb művünk interpretálását. Pedig a darab mondanivalója épp betalál.

Folyik a krízisterápia, ahol kitaláltuk, hogy a gyerekkori játékosság és szeretetkimutatás hiánya pótlásaként miatt voltam Kócossal, aki egy cuki kölyökkutya. Ezért estem ennyire pofára.

És felmerült, nem éreztem-e a párjaimon, hogy frusztrálta őket (férfiakat), hogy műveltebb és/vagy okosabb vagyok (jó, nem szuperzsenikkel jártam), illetve Ex konkrétan gázlángoló nárcisztikus (ja, az ügyvéd).

Szombaton volt csajokkal workshop, egyik havernő kért, hogy akár éjjel is keressem, ha baj van, a héten egyszerre van végig offline és online munkám, elképzelésem sincsen, hogyan csinálom meg. Meditáció, felrakja a spirált a dokim, aki felhív, mielőtt kiküldi a leletértékelést, hogy metapláziám van, de ne kapjak sokkot. (De. Sosem fogom megérteni, miért nem megoldás a méheltávolítás. Oké. Radikális, de ez a kínszenvedés jobb?)

Lesz haladó céges tréningem, amit én harcoltam ki az alap után, utána csajokkal bejutunk egy múzeum kulisszái mögé, nem csak a hobbim, de egyben néprajz, amit imádok, majd hétvégi tűfestő ws és még lehet, hogy valami családi is lesz. Aztán városnéző séta és felpörög minden júniusig.

Csak vonszolom magamat.

A pszichiáter két hete emelni akarta az antidepresszánsomat, meggyőztem, hogy előbb hagyjuk kiforrni a kisebb adagot. Ráírtam, hogy akkor most itt az idő egy nagyobb mennyiségnek.

Ja, hullámzik, most épp pocsék.

Próbálok frontin nélkül meglenni, nehogy hozzászokjak, az antidepresszánst, meg a retard frontinszerűséget persze szedem. Megint nem tudok aludni, nem mentem el a hétfői előadásra meg a tegnapi meditációra, olyan igazságtalanul beszélt velem a főnököm, inkább bőgtem.

Halasztgatom a munkát, azaz annyi van, hogy nem túlórázom napi 1-2 óránál többet ingyen, nem csinálok egyszerre öt dolgot. Vagy de. Lóxarra sem elég a fizuemelésünk, és ELVÁRJÁK, hogy jó arcot vágjunk hozzá, a kritikus hozzászólásokat törlik és lecseszik az íróját.

Höhö, vicces lenne sztrájkolnunk, csak korlátosak a lehetőségeink.

A tavaszi külföldi tizensokas út szervezéséről lemondtam év elején, illetve a másik mindenki helyett szervező, foglaló is, igaz, felkérve sem voltunk, csak senki nem csinált semmit. Hirtelen nincsen semminek gazdája. Nem izgat, én elvagyok enélkül.

Cserébe ismét megyünk nyáron a Balcsira medencés házba, megérkezett a meghívás.

A nőgyogyi felteszi a spirált, hátha azzal áthidalható a niagarás vérzéses menopauza, de a lényeg, hogy nem kell hormonokat szednem tovább, ami esélyesen földhözcsapott. A pszichológusom még mindig kríziskezel heti kétszer, hétvégén csak aludni akarok, enni és random öklendezni, mindenki hagyjon békén. Nagyon húzós lesz az ütemterv júniusig.

Anyu kitalálta, hogy költöztessük a betegeskedő nagynénit a közelbe, hogy könnyen ugorjunk, ha kell. Ha viszont a parkinson plus apunál elharapózik, akkor nem (illetve már most sem) hagyható egyedül. Ergo én vagyok a terveiben, hogy gondozzam nagynénit. Megjegyzem, van még három unokahuga meg két unokaöccse, akik fel sem hívják.

Épp leszoktam Kócos instájának nézegetéséről, egyetlen új fotón látszik, ahogy épp a tesójával egy napra külföldön járt, egy hónapos lehet a borzalmas szakálla ÉS oldalzsebes a nadrágja, vááá.

Erre Anyu szól, hogy látja, hogy növekszik a követői száma, biztosan ismerkedik. Hát, biztosan, de ez pofán vágott. Én mindig a szeretőimhez menekültem szakítások után, de most el sem tudnám képzelni. Hát, neki könnyebben megy a felejtés. Ha egyáltalán erről van szó, de Anyu is lehetne kíméletesebb néha.

Azt mondja a terapeuta, hogy durván lelki bántalmazó volt a gyerekkorom és a kapcsolataim, de a főnökeim jórésze is. Az eddigi pszichológusoknak miért fizettem egy vagyont, hogy ezt sosem állapították meg? (Nyilván gyanítottam, meg utáltam gyereknek lenni, bár szerintem az mindenkinek xar. Vagy nem. Nem tudom.)

A depresszió képekben.

Januárban ennyit gyalogoltam. Ha mentem is valahová, munkába vagy terápiára, csak autóval bírtam, de leginkább a hálószobában kucorogtam.

Ez meg a tegnapom. Egyetlen nap. Le kell jönnöm a mobilról, sorozatokról, mondjuk tegnap a politikai posztokat bújtam, izgalmas helyzet. 20+ csoportcsetben vagyok, gyakorlatilag éjjel-nappal pittyeg a telefonom, idegbajt kapok tőle, kapkodom a telót kindle-ezés közben, nem bírok koncentrálni. Megyek ADHD digitális detox cikkeket guglizni. A mobilomon.

Ha még remekül nem is alszom, meg most épp a düh szakaszában a fenébe kívánom Kócost (azaz ahogyan ezt lerendezte, amennyire értéktelenként kezelt és főleg a susmusoló testvére miatt).

De heti kétszer az irodából dolgozom, ott elsodornak a kollégák. Heti két terápián veszek részt a krízis alatt, találkoztunk már élőben is a terapeutával. Online meg látom a macskáját játszani, rém cuki. Folyik a mindfulness oktatás, hát, kicsit unom, főleg a jógás részt, meg a spanyol, azt nem unom.

Bejelentkeztem öt kézműves workshopra, két pszich előadásra, színházjegy, kistanítvány, lesz két céges csapattali cuki kollégákkal, céges tréning, monstre céges buli, jár kéthetente a takarítónő hozzám, csillog minden, lesz új videós kaputelefonunk jövő héten (eddig is az volt, legjobb), lomtalanítunk az irodaházban, kreatív csajokkal négy nap teljes panziófoglalás és semmittevés.

Erőszakolom a programokat, sokszor még nagyon fáraszt, de hiszem, hogy a lendület előre visz.

Néha csak taxival tudok közlekedni, sokszor autóval, a bkv-bkk-ra nem sok lelkierőm van.

Egy éve halasztgatom a kreatív alapanyagok rendbetételét, ez többszáz (ezer?) mindenféle szortírozását, csoportosítását, dobozolását, felcímkézését jelenti, lassan el is készül, az alkotós szekrényembe benyúlva már mindent elsőre megtalálok.

Olvasok regényeket, bár néha lassan megy, elsodor a reddit. De az is olvasás.

Nem gondoltam, hogy ez februárra sikerül, felkerült a top10 kedvenc sorozat listámra a Six Feet Under. Zseniális. És vicces. És filozofikus. House és Shameless legjobb gondolatfolyamai. Nem is tudom, tetszett-e egyáltalán bármelyik sorozat ennyire, talán a Maffiózók. Vagy az Unreal. A Fleabag vagy a Banshee. Good fight. Vis a vis. Meg persze a Shameless, hehe.

De ennyi. Ha már SFU, elkezdtem a Dextert. (De becsszó jobban vagyok!!!!)

Egy dolgot engedtem el, a görcsös munkamegfelelést. Ha így nem vagyok elég jó, mondjuk csak 98%-os, hát ez van. A legkisebb adható béremelést kapom tizensok éve, most a hivatalos infláció harmadát, nem léphetem túl a túlléphető céljaimat, soha nem kapok egyszeri jutalmakat a sok rámzúdított ingyenfeladatért cserébe. Kiégtem, boldogtalan voltam, stresszes és lelkiismeretfurdalásos, belesodródtam pszichoszomatikus és stressztől romló betegségekbe, szorongásba, depresszióba és elvesztettem az imádott kapcsolatomat. Mit adjak még??

Hiszek az Isten/karma/univerzum igazságosságában, ugye valahol visszakapom?

Ott vihogtam fel a Sírhant műveken (becsszó vicces sorozat), ahol Claire kiakad Russellre:

-I have been through this before.

I'm not some nurse who's here to take care of the misfits.

...

Gondolom, lesz, akinek jó hír, soknapnyi bőgés és szenvedés után döntöttem, hogy ma nem teszem meg.
Gyakorlatilag azzal megölném a szüleimet is. Lelkileg, de talán fizikailag is. 79 éves apu és tropa, Anyu 77 és fárad nagyon és még nem is lépett durva szakaszba apu betegsége(i, merthogy van néhány, ami miatt így is orvosi csoda).
Az egyetlen támaszuk vagyok a világon, másra nem számíthatnak.
Lehet gyávának nevezni, vagy tulajdonképpen nem izgat, ki gondol annak, de ha csak miattuk is, egy ideig még nem csinálhatom meg.
(A macskát elrendeztem volna, mielőtt ez még kérdésként merülne fel, imádja a megmentője, őt terveztem is támogatni egy nagyobb pénzmaggal. (Pár hónapja még Kócos volt a terv erre, minusz a pénz.) Oh, szépen elrendeztem a leveleket.)
Most elviszem Anyut a kertészetbe és egymás névnapjára veszünk növényeket, mert annak mindketten örülünk, apám meg a kedvenc halételemet süti és előkészít belőle egy adagot nyersen is, hogy süssem ki egyik munkanap, ha nem lenne másra időm.
Marnak az érzelmek, fáj a létezés. Jó lenne túlesni akárhogyan is.
A legutóbbi depresszióból éppen Kócos húzott ki tudta nélkül, akkor öt-hat hónapig kapálóztam, ez hosszabbnak látszik.
Ez van.

Te jó ég, most találtam meg egy hónappal korábbi emailjeiteket a spamben! Nem tudom, miért tett hirtelen szinte mindenkit oda, éjjel válaszolok. És köszönöm ismét.

PRO

a szeretetnyelve. gondoskodott, aggódott, ölelt, figyelt, sosem bántott, gyümölcsöt kockázott, tenyerén hordozott. kifejezni nem jól tudta, de a tetteiből lejött, mennyire imád

elfogadott ilyen külsővel, belsővel, szép sem vagyok, túl csajszis sem

finom reggeliket készített

imádta a macskát és fordítva, meg minden állatot. ő biztatott az adoptálására

covid lezárás alatt becsavarodtam volna, ha 2-3 hetente nem jön át meg kontaktálunk esténként

kompromisszumkész volt (én is), sosem éreztem, hogy áldozatot hozna, nem veszekedtünk

szép alakja van

elfogadta a tempómat

elfogadta, hogy okosabb vagyok. és jóval öregebb

szóvá sem tette, hogy évek óta vérzészavarral küzdök

nagyon-nagyon szerettem

KONTRA

a keksz, és az nagyon. 0/10-ről feltornásztuk 3/10-re, nekem kevés volt, amit nyújtott. ez frusztrált hétről hétre, alkalomról alkalomra. szerintem őt is, hogy nem tudja megadni. heppem volt a magas erotikus kultúra és nem volt érzéke hozzá. fel is adtam pár év után, hogy tanítsam

szájszag. sorry, biztos én hibám is, hogy csak küldözgettem a fogorvoshoz, ahová nem ment el soha és nem mondtam ki

éretlen személyiség, saját döntések nélkül. még a kocsiját sem ő intézte, a tehetségtelen fodrászhoz is az anyja jelentette be, amikor már nagyon nyúztam, hogy szörnyen néz ki. a nem volt tiszta alsóm mondat így elhangzott. akkor azért megjegyeztem, hogy 30 évesen talán megtalálhatná a mosógépet a házban, menjen az anyja után

eszébe nem jutott beleadni a hűtőben, lakásban talált dolgokra, vagy néha ő fizesse a rezsit, streamingeket, tojást vagy vécépapírt, heti 2-3 napot nálam töltött 5,5 évig

nem egzisztenciális okú mamahotel és a családja iszonyat befolyása. az anyja állította, hogy ők együtt fognak megöregedni, a testvére rángatta és zsarolta a kutyával

nincsenek haverjai. ami nekem rém fura, nem jár el, max. sportolni, vagy családdal moziba. kivel beszéli meg most a dolgait?

nincs igénye csinosabbra a sportcipő-koptatott farmernál, emiatt én sem akartam túlöltözni, pedig tele vagyok szép ruhákkal. már nem is sminkeltem

semmi igénye nem volt kimozdulni, dobáltam a programokat, ötleteket, belföldi kiruccanásokat (amire a szüleivel ugye ment), de rendszerint hesszöltünk itthon. ahol a covid home office és a depresszió miatt az állandó dolgaim eltűntével hétközben is hesszöltem

ezek szerint ő nem nagyon szeretett. a szívem szakad meg, hogy azt hittem, igen. már sokszor hittem, hogy fontos vagyok embereknek és mégsem, ezért érint mélyen

úgy dobott ki, vagy talán nem is akart kidobni, hogy az éves zárásom péntek délutánján kvázi munkaidőben beállít, hogy akkor ő most itt van és feljön. majd sírt, hogy mégse hagyjuk. majd hív másnap, hogy hagyjuk inkább

remélem, azért bántja a lelkiismerete.

most 10%-on állok.

INFORMÁCIÓ

Tizennégy éve ül a kapubejáratban, egy kis tolóablak előtt. Mindössze kétfélét kérdeznek tőle.

- Merre vannak a Montex irodái?

Erre így válaszol:

- Az első emeleten, balra.

A második kérdés így szól:

- Hol található a Ruggyanta Hulladék Feldolgozó?

Amire ő így felel:

- Második emelet, jobbra a második ajtó.

Tizennégy év óta még sohasem tévedett, mindenki megkapta a kellő útbaigazítást. Egyszer történt csak, hogy ablakához odaállt egy hölgy, és föltette a szokásos kérdések egyikét:

- Kérem szépen, merre van a Montex?

Erre ő kivételesen elnézett a messzeségbe, aztán így szólt:

- Mindnyájan a semmiből jövünk, és visszamegyünk a nagy büdös semmibe.

A hölgy panaszt tett. A panaszt kivizsgálták, megvitatták, aztán elejtették.

Tényleg, nem olyan nagy eset.

Elkezdett hatni az antidepresszáns. Mármint eddig is hatott, a mélypontok az első hetek szedése miatt mélyültek. Általában két hónap alatt áll be, ötödik hétnél tartok.

Nem állítanám, hogy jól vagyok, de robotpilótaként tolom a munkát (lassít a szorongásoldó, de lexarom).

Elkezdtem egy mindfulness tanfolyamot online, embertől nem áll ez távolabb, filozófiában még csak-csak, de megállítani a hömpölygő gondolatokat az egész napos ingeráramlatban (még) nem tudom. Illetve csak arra tudok koncentrálni, mennyire fáj az ágyékom környéke. És a hormonok mellett is barnázom év eleje óta, már meg is jött azóta, fáj.

Jövő héten nőgyógyász.

Elmentem cimbikkel dartsozni. Igaz, a progresszív szemüvegem úgy torzítja a teret, hogy semennyire nem ment, de legalább beszélgettem. Mutogatták a fiúk, milyen helyes pasi nézeget, de pont nem érdekel már. Lezártam a pasizós életemet, nem is hiányzik, a keksz meg fáj, sőt, odalent minden.

Huszonsokan együtt ettünk, búcsúztattunk idős kollégát. Másnap heten a lenti kávézóban meetingeltünk, pont nem érdekel, hogy improduktív a leütésfigyelőm. Mondom, dolgoztunk.

Lezártam a terápiát az önmagát a szitumhoz kevésnek tartó pszichológussal és nem tudtam mit felelni a kérdésére, mit kaptam tőle a terápia alatt (azóta lettem rosszabbul, hagyott el a párom 5,5 év után és durvult be az állapotom, tulképp remekül eldumáltunk, mert okos nő). Jövő héten kapom az újabb gyógyszereket és kezdek az új, klinikai szakpszichológusnál, ha eljutok odáig.

Próbálok heti kétszer bentről dolgozni, de bent képtelenség haladni és újabb feladatkört dobtak rám a megkérdezésem nélkül. Egy köremailből derült ki.

Visszautasítottam a beajánlást egy jobb poziba, mert kígyók a kolleginák, illetve felmerült a csoport vezetése, amire alkalmatlan lennék nem betegen is.

Jártunk koncert/előadáson, ami tökéletes volt.

Egyébként sikeresen elkaptam a húsz perc alatt átsétálok a belvároson meg a parkon ónos eső jegesedését, de nagyon durván, úgyhogy megduplázta az időt és egy kedves kutyás is jelezte, merre kerüljek, ha nem akarok elvágódni. Néha közel jártam hozzá.

Takarítónő nagytakarított némi közreműködésemmel. Végre, szelektáltam, elpakoltam, levittünk a pincébe sokadik macskapárnát és fölös dolgokat. Illatos és rendezett a lakás.

Ma spanyol, holnap lakógyűlés, szombaton a hobbitanfolyamom, talán utána múzeum, vasárnap névnapozás és egyelőre ott tartok, hogy 5%, hogy abbahagyom az egészet.

Nem hiányoznék a világnak. Az sem nekem. De már nem bőgök naphosszat és tegnap ettem is (és nem h.nytam ki).

Reggel felkeltem, felöltöztem, összepakoltam, kihúztam a hajamat, majd rájöttem, hogy nincsen idegrendszerem a pesti dugóhoz és parkoláshoz és h.o.-ban maradtam.

A pszichológusom rám akarta hívni a mentőket. Szerinte olyan állapotban vagyok, hogy be kell feküdnöm kórházba.

Meggyőztem, hogy az eheti terápiáig úgysem ölöm meg magamat, majd csak a névnapomon, így kaptam haladékot.

Nem terhelhetem Anyut, hogy rohangáljon a macskához, csak mert gyógyszereznek. Most is gyógyszereznek.

A pszichológusomnak elfogytak az eszközei, ezért javasolta, hogy keressek szakpszichológust vagy pszichoterapeutát. Amit viszont nem találok. (Edit: találtunk)

Ő viszont hetekre ismét eltűnik, szóval ha akarnék sem kapok segítséget, elengedi a kezemet és nem tudok egyedül helyrejönni.